2024.04.19, Péntek
A 77 évvel ezelőtti széncsatára emlékeztek az egykori bányakapitányságnál
Nógrád Vármegyei Kormányhivatal

A 77 évvel ezelőtti széncsatára emlékeztek az egykori bányakapitányságnál

Nógrád Vármegyei Kormányhivatal

2023.02.11. 08:28

Megkoszorúzták Salgótarjánban a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal, vagyis az egykori bányakapitányság falán elhelyezett emléktáblát az 1946. évi széncsata 77. évfordulóján.

Hirdetés

1946-ban a nógrádi szénmedencében a napi 352 vagonos kitermelést az embertelen körülmények, az élelmiszerhiány és a méltatlan bérek ellenére is sikerült 575 vagonra emelni, ezzel pedig a mintegy 12 ezer nógrádi bányász országos szinten is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, megnyerve az úgynevezett széncsatát a tatabányai szénmedencével szemben. A történéseket feldolgozó tanulmányok szerint a bányászcsaládok háztartásából ekkoriban teljesen hiányzott a cukor és a szappan, nem is beszélve a tejről és más fontos, a mindennapokhoz szükséges termékekről. Tisztálkodószerek hiányában többek között Salgótarjánban is rühjárvány kínozta a dolgozókat, a kisterenyei bányászok pedig csak úgy jutottak élelemhez, hogy mintegy 10 vagonnyi szenet cseréltek be ennivalóra, melyet szabadnapjukon, illetve pótműszakban dolgozva termeltek ki.

A Zemlinszky Rezső úti épületnél szerdán délután tartott eseményen Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere többek között arról szólt, hogy az 1946-os széncsata alkalmából rendezett hagyományos megemlékezéseken nem egy korábbi politikai rendszer teljesítményét ünnepeljük. Azokra az elődökre, a városért dolgozó munkások akaraterejére emlékezünk, akik a szükség idején emberfeletti munkát végeztek, ezzel pedig méltókká váltak tiszteletünkre és megbecsülésünkre – fogalmazott a városvezető.

Dobor István, a Nógrád Megyei Nyugdíjas Bányász Szakszervezet elnöke beszédében azt hangsúlyozta, hogy a nógrádi és salgótarjáni bányászok 77 évvel ezelőtti helytállása, nehéz körülmények között elért, kimagasló termelési eredménye méltó az utókor tiszteletére. Kiemelte: emelt fővel mondhatjuk, hogy a 12 ezer nógrádi bányász teljesítette az ország újjáépítésében vállalt kötelezettségeit.

A napjainkban a kormányhivatal törzshivatalának is otthont adó ingatlan egyike azon kevés ma is álló és használatban lévő salgótarjáni középületeknek, melyek a város bő 101 éves történetét majdnem végigkísérték. Az egykori bányakapitányság falán 2007-ben került elhelyezésre a széncsata előtt tisztelgő emléktábla, mely előtt a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója és igazgatója, Kalocsai Péter és Tőzsér Zsolt is koszorút helyeztek el a megemlékezés végén.

Helyi hírekSalgótarjánszéncsata