2024.04.19, Péntek
Új színtérrel bővült a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház
Fotó: Komka Péter/MTI

Új színtérrel bővült a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház

MTI

2021.10.14. 11:32

Az új térben helyet adnak a színjátszó csoportok és a Nógrád Táncegyüttes próbáinak, de nyitottak a városi civil szervezetek megjelenésére is.

Hirdetés

A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházat évek óta jelentős támogatással segíti a szaktárca, és ennek minden forintja jó helyre került - mondta Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára szerdán, amikor meglátogatta a társulat új játszóhelyét, a 120 fős kamaratermet.

A nagyszínpad mellett új színtérrel bővült a teátrum, a belvárosban alakították ki a színház által működtetett, és szintén átépített Kult. Kávézóból nyíló kamaratermet, ehhez a művelődési központ "C" szárnyát kapták meg használatra az önkormányzattól.
Korábban nyolc színészlakást alakítottak ki az önkormányzat, az Emmi és helyi vállalkozók támogatásával a nem helyben élő társulati tagok számára.

Az államtitkár látogatásán támogatást ígért a tervezett önálló kőszínházhoz is. Fekete Péter az eseményen úgy fogalmazott: az nem lehet, hogy egy 34 ezres városnak, egy megyeszékhelynek ne legyen színháza, és a négyezer bérletes igazolja az igényt.
"Büszkék lehetünk mi magyarok arra, hogy így, ilyen kultúrával, kulturáltsággal élünk, és büszkék lehetünk arra, ami Salgótarjánban tíz év alatt megvalósult" - hangsúlyozta, kifejtve, hogy a színház az évtized alatt folyamatosan fejlődött, reflektál a város történéseire, bevonja a társművészeket, alkotóműhellyé vált.

Fekete Pétert egy arany Zenthe Ferenc-emlékéremmel és egy kitűzővel ajándékozták meg.

Simon Lajos színházigazgató elmondta, hogy a művészeti munka fejlődése tette szükségessé az új játszóhely kialakítását, a kamarateremben ez a hónap még próbaüzem lesz.

Mint hozzátette, minden kedden és csütörtökön tartanak majd itt előadásokat, a közönség minden rétegét szeretnék megszólítani az évadban. Az első előadások között említette a Kulcskeresők, a Káin és Ábel, valamint a Hét randi című darabokat és az Apácák című musicalt.

A kamaraterem és a kávézó, amelyet hivatalosan szombaton adnak át, állami, önkormányzati pénzből, a színház saját forrásaiból és helyi vállalkozók támogatásából, összesen 70 millió forintból készült el, az Emmi hozzájárulása 25 millió forint volt. Ezen felül 15 millió forintot tesznek ki a technikai beszerzések.

Az új térben helyet adnak a színjátszó csoportok és a Nógrád Táncegyüttes próbáinak, de nyitottak a városi civil szervezetek megjelenésére is - mondta Simon Lajos.

Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere az új beruházást üdvözölve kiemelte, hogy a Zenthe nem csak szórakoztat, de oktat és nevel is. Becsó Zsolt fideszes országgyűlési képviselő pedig azt fogalmazta meg, hogy Salgótarjánnak sikertörténetekre van szüksége, és a színház tízéves története ilyen.

 

Helyi hírekZenthe Ferenc SzínházSalgótarján