Az elmúlt hétvégén 3374 hazai és külföldről érkezett teljesítménytúrázó részvételével bonyolította le a gyöngyösi Hanák Kolos turistaegyesület Molnár Tamás által irányított szervezőgárdája hazánk legrangosabb, legnépszerűbb gyalogos túráját, a Téli Mátrát.
A rendezvény napján kora reggel -10 Celsius fokos hideg (a ködös mély völgyekben ettől is zordabb idő) fogadta a túrázókat, de amint a rendezvény központjának helyet adó Mátrafüredi Erdészeti Szakképző Iskolától -az elrajtolás helyétől –a részvevők kiemelkedtek az első magasabb hegygerincre, ott már előbújt a nap, enyhült a hőmérséklet. A szokatlan hideg mellett a négy táv XL,L,M,S mindegyikén idén 15-30 cm-es porhó a Kékes északi oldalában ettől is vastagabb hótakaró állította kemény fizikai próba elé a túrázókat. A síbot segítsége ezúttal nagyon jól jött, de túrabakancs, a speciális futócipő helyes megválasztása is sokat nyomott a latba. Jellemző az időjárási viszontagságra, hogy a minden év január utolsó hétvégéjén lebonyolított túra során az idei volt az, amikor a részvevők majdnem felének nem sikerült az eredetileg előírt szintidőn belül teljesíteni a négy táv valamelyikét. A környezet és a természetvédelem által engedélyezett, amúgy teljesen értelmetlen megkötött részvételi létszámot (4000 fő) a szervezők nem lépték túl, sőt az utolsó napokban az influenzajárvány miatt egyre többen kényszerültek előzetes nevezésük visszavonására.
A rendezvény megyénkhez való közelsége ezúttal Balassagyarmat, Bátonyterenye, Bátonyterenye (Kisterenye), Buják, Bercel, Dorogháza, Erdőkürt, Érsekvadkert, Héhalom, Jobbágyi, Karancsberény, Karancslapujtő, Kishartyán, Nagybárkány, Nógrád, Mátraszőlős, Mátraszele, Mátranovák, Márkháza, Palotás, Pásztó, Pásztó-Hasznos, Rétság, Rimóc, Salgótarján, Somoskőújfalu, Szarvasgede, Szécsény, Szurdokpüspöki, Tar, Varsány, Vizslás települések mindenre elszánt több száz „hazai” túrázót mozdított ki otthonából.
Mivel a teljesítménytúrákon nem tiltott a futás, így rendszerint több sportág képviselői, így triatlonosok, hegyikerékpárosok, tájékozódási futók, atléták, téli felkészülésüket kiegészítve, most is részvevők között voltak. Idén is a tájékozódási futók és némi meglepetésre a megyénkbeli kerékpárosok, ez úttal kétkerekű paripájuk nélkül, teljesítették jó eredménnyel a maguk által választott túratávokat.
Leghosszabb távon 40,5 km abszolútban a pásztói Nagy László volt a leggyorsabb nógrádi teljesítő (30.), de ezen a távon minden induló részvétele dicséretet érdemel.
A rendkívüli időjárás miatt a helyszínen még óvatosan többen a leghosszabb távról átneveztek más rövidebb távokra, melyet még így sem volt könnyű szintidőn belül teljesíteni. A 34 km-es távon megyénkből a kerékpáros berkekből ismert tarjáni Kreicsi Gábor(27.) lett a leggyorsabb teljesítő. A legnépszerűbb, egyben legbecsapósabb M távon 25,2 km kiemelkedő nógrádi siker született. Abszolútban a Salgótarjáni Dornyay tájékozódási futója a Bátonyterenyén (Kisterenye) élő Stork Mihálytól ezúttal senki nem tudta gyorsabban teljesíteni a távot. Mögötte a 6. legjobb időt a tarjáni Kancsulik Ákos teljesítette,de ezen a távon a Bátonyterenyéről, Jobbágyiból Szurdokpüspökiből érkezett túrázók is helytálltak. A legrövidebb távot S 18,7 km is, sokan csak szintidőn kívül tudták teljesíteni.
Ezen a távon megyénkből az első tíz túrázó közé került a bátonyterenyei Varga Dániel Bence és Varga Zsolt, miközben a salgótarjáni Vonnál Anett második legjobb nőként abszolútban a 13. helyen zárt, de jól teljesített a szarvasgedei Pintér Tamás a bárnai Bohács Szabolcs a mátraszőlősi Csépe Tamás, illetve Fedelin Tibor is.
Ottjártunkor a túra céljában sikerült néhány mondat erejéig a Szurdokpüspökiből édesanyjával- Fodor Róbertné- érkezett fiatal teljesítménytúrázót Jakubovics Dominikát szóra bírni, aki egyébként a közelmúltban Gyöngyösön az elmúlt évi országos Mátra teljesítménytúrázója mozgalom díjkiosztó ünnepségén, mint az egyik legfiatalabb leány teljesítő, különdíjazásban részesült.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.