Illetve csapadékelvezető csatornarendszert is fejlesztenek, összesen 4600 négyzetméteren.
2025 márciusában a HE-DO kivitelezésében elrajtolt a BorsodChem kazincbarcikai telephelyén egy átfogó infrastrukturális beruházás. Ennek során mintegy 4.600 m²-nyi útfelület és a hozzá kapcsolódó csapadékvíz-elvezető rendszer újul meg – derül ki a cég tájékoztatójából.
A felújítás – melyet a HE-DO önállóan, konzorciumi partnerek nélkül kivitelez - célja a gyár területén zajló gépjárműforgalom biztonságosabbá és hatékonyabbá tétele, a projektet a BorsodChem Zrt. saját forrásból finanszírozza. A beruházás befejezése 2025. július második felére várható.
A fejlesztés a komplexum „A” – „F” jelű belső útjain, összesen mintegy 4600 négyzetméteren valósul meg. Korszerűsítik mind az útburkolatot, mind pedig csapadékcsatorna rendszert – mindez az infrastruktúra elhasználódása miatt vált elengedhetetlenné.
A beruházás több munkafázisból áll: először elbontották a meglévő csapadékcsatornákat, feltárták a közműveket, majd szakaszosan kiépítették az új csapadékvíz-elvezető rendszert. A szegélykövek cseréje is túlnyomórészt megtörtént. A „C” jelű út esetében – ahol zöldmezős fejlesztésről van szó – már elkészültek a földmunkák és a CKT alapozás is. A további útszakaszokon ezt követően történik meg a pályaszerkezet cseréje, majd az aszfalt kötő- és kopóréteg munkálatai.
A HE-DO tájékoztatója hangsúlyozza: a felújítás kifejezetten indokolt, hiszen a gyárterületen zajló intenzív teher- és egyéb gépjárműforgalom következtében az útburkolatok jelentősen elhasználódtak. A fejlesztés eredményeként nemcsak az utazás kényelme, hanem a forgalombiztonság is nagymértékben javul.
A projekt különlegessége a munkavégzés rendkívüli körülményeiben rejlik. A gyár területén szigorú előírásokat kell betartani mind az egyéni védőeszközök használata, mind a kollektív biztonsági intézkedések terén, ami speciális tervezést és kivitelezési fegyelmet követel meg a HE-DO-tól – derül ki az összefoglaló végén.
A mintegy 5 kilométeres négysávos út 55 milliárd forintból épült meg, az átadását eredetileg februárra tervezték.
Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén, és még mindig kialakulhatnak záporok, zivatarok. A csütörtökön kezdődött melegedés hatására vasárnap már 25-32 Celsius-fok várható a legmelegebb órákban, míg hajnalban 10-17 fok lehet, de a szél élénk, helyenként erős lesz - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.