2024.10.05, Szombat

Újra növekedőben a cégtörlések

Opten Kft.

2017.07.18. 15:12

A legmagasabb fluktuációt Somogy, Nógrád és Komárom-Esztergom megye produkálta.

1 éves csökkenő trend után 2017 második negyedévében újra növekedésnek indult a cégtörlés számláló. Ráadásul a megszűnések mögött újra a felszámolások vannak felfutóban, tehát a cégstruktúra fertőzöttsége növekedőben van.

„Egy negyedévre 11 ezer cégtörlés hazai viszonylatban még átlagosnak is tekinthető, ugyanakkor az a tény, hogy a felszámolási arány hosszú ideje tartó csökkenés után újra növekedésbe fordult, már elég komoly negatívumnak tekinthető” – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.

A 11 ezer cégtörlést ugyanis közel 3 ezer esetben előzte meg felszámolás, ami a megszűnéshez vezető eljárások közül a legproblémásabb. A felszámolások ugyanis többnyire együtt járnak kifizetetlen számlatartozásokkal, és ezáltal a magas felszámolási arány közvetett veszteséget jelenthet a működő cégek számára is.

A felszámolással megszűnt cégek száma pedig negyedévenkénti 8 százalék körüli növekedést mutat az elmúlt három negyedévben, amire az elmúlt 5 évben nem volt példa. A felszámolások száma még messze van a csúcsoktól, de a trend azért sok jót nem sejtet.

„Mintegy 6 éve jönnek kisebb-nagyobb szigorító intézkedések a cégműködéssel kapcsolatban, és adminisztrációs eszközökkel hatékonyan már nehéz lenne tovább menni, de sajnos a mostani adatsor is azt bizonyítja, hogy a cégek állóképessége még messze van az ideális állapottól” – mondja az Opten szakértője.

Az induló felszámolások száma szerencsére alacsonyabb, mint a lezárulóké, ami azt jelzi, hogy a magas megszűnési szám majd csökkenhet a jövőben, de a helyzet azért e tekintetben sem felhőtlen. 2017 második negyedévében 1655 felszámolás indult, ami 10 százalékkal magasabb érték, mint az első negyedévben.

A cégalapítások tekintetében nincs komoly meglepetés, a negyedéves adatok gyakorlatilag változatlanok 2014 második fele óta, 2017 második negyedévében 6909 céget alapítottak Magyarországon a vállalkozók.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) 2017 második negyedéves értéke átlagosan 13 százalék körül mozgott. Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten – CFI Zala, Veszprém és Bács-Kiskun megyékben érte el a legalacsonyabb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Somogy, Nógrád és Komárom-Esztergom megye produkálta.

Opten – CFI megyénként, 2017. április - június

 

Megye

Alapítások

Megszűnések

Felszámolások*

Opten - CFI

Zala

87

139

36

9,39 %

Veszprém

141

150

69

9,90 %

Bács-Kiskun

212

310

96

11,14 %

Vas

84

146

12

11,27 %

Fejér

184

244

36

11,29 %

Csongrád

197

236

75

11,48 %

Győr-Moson-Sopron

203

334

48

11,86 %

Heves

106

153

41

11,91 %

Tolna

73

127

28

11,98 %

Baranya

174

282

31

12,25 %

Pest

993

1 493

124

13,35 %

Borsod-Abaúj-Zemplén

199

406

82

13,44 %

Hajdú-Bihar

196

426

82

13,74 %

Szabolcs-Szatmár-Bereg

174

336

36

15,15 %

Jász-Nagykun-Szolnok

130

219

48

15,50 %

Békés

80

227

54

15,58 %

Főváros

3 343

5 205

638

17,62 %

Somogy

128

301

49

18,15 %

Nógrád

42

169

16

20,55 %

Komárom-Esztergom

163

445

54

20,75 %

ÖSSZESEN

6 909

11 348

1 655

13,81 %

* Újonnan indult eljárások

 

GazdaságNógrád megyecégalapításcégtörlés