2024.04.16, Kedd
Megérkeztek az első nógrádi fehér gólyák
Kisbágyoni gólya a Bujáki-patak rétjén Kisbágyonban 2020.03.10-én

Megérkeztek az első nógrádi fehér gólyák

Bükki Nemzeti Park Igazgatóság

2020.03.16. 18:34

A tavasz érkezésével költöző madaraink is fokozatosan visszatérnek a Kárpát-medencébe. A fehér gólyák nagy része még úton van, de a napokban néhány példány már megérkezett Nógrád megyei költőhelyére.

Hirdetés

Idén először március 10-én Kisbágyon községben volt megfigyelhető az első gólya Nógrád megyében. Ez a madár rendszeresen korán érkezik meg, az elmúlt évtizedben mindig az elsők között volt és már március 2. hetében általában a fészkén üdvözölhettük. A korábbi években viszont volt még egy nála is korábban érkező gólya, az őrhalmi „Báró”, aki sokszor már február végén megérkezett. Erről a madárról egy jeladó felhelyezése után sikerült kideríteni, hogy a korai érkezésének az az oka, hogy kihagyja a hosszú utat Afrikáig és csak Izraelig vonul, és ott tölti a telet. Könnyen lehet, hogy a kisbágyoni gólya is rövidít, és ezért ér ilyen hamar haza.

Március 11-én a második nógrádi fehér gólya is hazatért Őrhalomba, az Ifjúság úti fészekbe. Március 12-én Mátraterenyén figyelték meg egy fészket tatarozó öreg madarat. Március 13-án pedig Endrefalván figyeltek meg a rendszeresen ott költő szlovák gyűrűs hím gólyát.

 

A tél végi/kora tavaszi időszakban a természetvédők már készülnek a tavasz hírnökeinek fogadására. Ennek első akciója a fészekalap készítés. Önkéntesek bevonásával szőlő és iszalag indákból fontak fészekalapot a gólyáknak.

 

Fészekalapok készítése Baglyaskőn

 

Ezek olyan helyekre kerültek kihelyezésre, ahol vagy megsemmisült a fészek, vagy új fészek épült, amely alatt még nem volt fészektartó. Utóbbi esetben az áramszolgáltatóval együttműködve február hónapban, illetve március első felében helyezték ki a tartókat és a fészekalapokat. Idén összesen 19 fészeknél kezdeményeztek beavatkozást, mely a gólyák fészkelését és az elektromos hálózatok zavartalan működését hivatott szolgálni.

AktuálisgólyaNógrád megye