2024.04.20, Szombat
Megfelelő rangra emelkedett a közpénz védelme
aszhirportal.hu

Megfelelő rangra emelkedett a közpénz védelme

mti

2019.11.25. 12:38

A salgótarjáni rendezvényen együttműködési megállapodást kötött az Állami Számvevőszék és a Nógrád Megyei Kormányhivatal a lakosság pénzügyi tudatosságának és közpénzügyi ismereteinek bővítése érdekében.

Hirdetés

Magyarországon megfelelő rangra emelkedett a közpénz védelme - jelentette ki Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke pénteken egy Salgótarjánban tartott tanácskozáson.

A Magyar Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Egyesületének (MPGE) Nógrád megyei rendezvényén Domokos László - aki egyben az MPGE elnöke is - elmondta, csaknem minden második forint közpénzként fordul meg a rendszerben. A korábbi, közel 50 százalékos újraelosztási ráta 2018-ban 43,5 százalék volt, vagyis majdnem a teljes GDP megfordul egy év alatt az állami szereplők kezében.
Hangsúlyozta: ez olyan méretű kihívás, amelyhez nagyon komoly feltételeket kell szabni, ezért nagy eredménynek nevezte, hogy az alaptörvény közpénzügyi fejezetet is tartalmaz. Ezzel, pénzügyi tartalmát tekintve, a magyarországi Európa egyik legmodernebb alaptörvénye lett - tette hozzá.

Domokos László beszélt arról is, hogy a digitalizáció a magyar közigazgatás legnagyobb kihívása. Mint mondta, az ÁSZ folyamatosan törekszik arra, hogy az informatikai eszközök, rendszerek, folyamatok megjelenjenek a szervezet életében, ezt stratégiában is rögzítették.
Az informatikai stratégia általános feladatának nevezte, hogy támogassa az ellenőrzési és elemzési feladatok ellátását és fejlesztését, a belső szervezeti működést és a bürokrácia csökkentését az adatvédelem és a biztonság szem előtt tartásával.
Az ellenőrzések és elemzések módszertani fejlesztései, kockázatelemzése, tervezése és végrehajtása során az informatikát az ÁSZ mint eszközt, módszert, és erőforrást veszi igénybe - mondta.
Kitért arra, nem írja elő törvény, hogy az ellenőrzöttek elektronikusan tartsák a kapcsolatot a számvevőszékkel, mégis 95 százalék fölötti ez az arány.

 

A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatóságán megtartott előadásában az ÁSZ vezetője elmondta: azokkal szemben, akik nem biztosítják a közpénzzel, közvagyonnal bánás alapvető feltételeit sem, pénzügyi zárolást hajtanak végre, legyen az párt, vállalkozó, önkormányzat, vagy intézmény.
"Erősebb eszközt ma nem tudok elképzelni a közpénz védelmében, mint hogy valaki meg se kapja, amit rosszul költene el" - fogalmazott. Hozzátette: ez a kikényszerítés működik, mert az esetek döntő többségében az érintettek rövid időn belül helyreállítják a gazdálkodás alapfeltételeit.
Domokos László ismertette, hogy az ÁSZ 2011 óta közel háromszorosára növelte az ellenőrzött szervezetek számát, jelentősen növelve az ellenőrzések lefedettségét. 2018-ban 806 ellenőrzött szervezet számára 2161 javaslatot fogalmazott meg, 212 figyelemfelhívó levelet küldött, és 177 alkalommal értesítette valamelyik hatóságot.Kiemelte, hogy az ÁSZ valamennyi jelentése nyilvános, a szervezet honlapján elérhető.


Az ÁSZ elnöke október 18-án Miskolcon, november 12-én pedig Debrecenben írt alá hasonló megállapodást, a számvevőszék a következő hónapokban további megyei kormányhivatalokkal indít együttműködést.

AktuálisSalgótarjánÁllami SzámvevőszékNógrád Megyei Kormányhivatal