Január 19-én, szombaton 12 és 13 óra között a Lovagias ügy című vígjáték főszereplője várja a betérőket.
November közepe óta hosszabb nyitva tartással, és már szombati napokon is várja a jegyet vásárolni szándékozókat Salgótarján szívében, a Fő téren a Városi Jegyiroda.
Január 19-én, szombaton 9 és 13 óra közt lesz nyitva a jegyiroda, ahol 12 és 13 óra között Koltai Róbert, a Lovagias ügy című vígjáték főszereplője várja a betérőket.
Péntekről szombatra virradó éjjel kezdték el a fővárosban a szakemberek a munkát a Gubacsi hídon. A több szakaszra osztott helyreállítás során először a csaknem 200 méter hosszú átkelő mozgósaruit javítják, majd ősszel három dilatációs szerkezetet is kicserélnek. A Budapest Közút Zrt. beruházásában megvalósuló, projekt kivitelezője a Híd-Tám Kft.