2024.10.06, Vasárnap
Továbbra is komoly veszélyforrás a
Twitter

Továbbra is komoly veszélyforrás a "csendes gyilkos"

nograd.katasztrofavedelem.hu

2018.12.13. 14:00

Szén-monoxid-mérgezés gyanúja miatt riasztották a salgótarjáni hivatásos tűzoltókat vasárnap késő este Ceredbe, a Kossuth útra.

Az egység elvégezte a szükséges méréseket, azonban a műszer nem mutatta ki a ház levegőjében a veszélyes gáz jelenlétét. A ház tulajdonosa az éjszakát rokonoknál töltötte.

Ennél a káresetnél tehát nem igazolódott be a veszélyes gáz jelenléte, idén azonban már huszonhat alkalommal riasztották a Nógrád megyei tűzoltókat szén-monoxid-mérgezés gyanúja miatt és ebből tizenhét helyszínen ténylegesen jelen volt a veszélyes gáz. Idén már többen kórházba is kerültek a csendes gyilkosként is emlegetett veszélyes gáz miatt.

A huszonhat helyszín közül egészen pontosan a felénél, azaz tizenhárom helyszínen volt a lakásban a szén-monoxid-érzékelő készülék. A katasztrófavédelem évek óta kampányol a szén-monoxid-mérgezések megelőzésének érdekében, ugyanakkor ahhoz, hogy el lehessen kerülni a bajt, egyszerre több dolgot is el kell intézni egy háztartásban. Fontos, hogy a kéményeket rendszeresen ellenőrizze szakember, de ugyanilyen lényeges az is, hogy a hőtermelő eszközök (kandalló, kályha, kazán, vízmelegítő stb.) is évente átessenek ellenőrzésen. Elengedhetetlen a megfelelő légcsere, tehát tilos az ajtón, ablakon lévő, vagy fali szellőzőket elzárni, betömni. A tapasztalatok egyértelműen igazolják, hogy életet menthet a megbízható szén-monoxid-érzékelő, akár minden helységben, ahol hőtermelő eszköz működik, emellett a statisztikákból az is kiderül, egyetlen alkalommal sem okozott halált a szén-monoxid olyan lakásban, ahol érzékelő működött. Mindezek mellett maga az „éberség” is hasznos, figyelni kell az apró jelekre, hiszen a szén-monoxidnak nincs se színe, se szaga, és alattomosan árt: megszünteti a vér oxigénszállító kapacitását, úgy öl, hogy oxigénhiányt idéz elő a szervezetben. A kezdetben jelentkező fejfájás, szédülés, fáradtság, álmosság, hányinger, tudatzavar hasonlít a migrén vagy az influenza egyes tüneteire, ezért gyakran nem értelmezik helyesen a figyelmeztető jeleket. Pedig érdemes gyanakodni, mert ha az érintett nem tesz semmit, később már nem biztos, hogy lesz rá alkalma, ugyanis egy bizonyos mérgezési fokon túl a szén-monoxid már végtagbénulást okoz. A tünetek megjelenésekor azonnal mindenkit ki kell menteni a szabad levegőre, mentőt és tűzoltót kell hívni, és ha van rá mód, le kell állítani minden olyan berendezést, amely forrása lehet a mérgező gáznak, és ki kell szellőztetni a helyiségeket. A legkorszerűbb szén-monoxid-érzékelő berendezések között már olyat is találni, ami automatikusan nyitja a szellőzőnyílásokat, indítja a szellőzőberendezéseket, ezekről szakemberektől lehet bővebb tájékoztatást kapni. A bárki számára beszerezhető, hatóság által bevizsgált és megfelelőnek minősített, illetve a nem megfelelőnek minősített szén-monoxid-érzékelők listáit pedig az alábbi két hivatkozáson lehet megtekinteni:

Bevizsgált és megfelelőnek minősített szén-monoxid-érzékelők listája

Bevizsgált és NEM megfelelőnek minősített szén-monoxid-érzékelők listája

Aktuálisszén-monoxid-mérgezés