2024.03.29, Péntek

Két véglet egy megyén belül – Van, ahol mindenki dolgozik, máshol meg tengődik a falu

blikk.hu

2018.02.13. 14:35

Nógrád megye — Az ország egyik felén dúl a munkanélküliség, míg a másik szegletben lasszóval kell fogni a munkavállalókat.

Hirdetés

Van azonban, ahol mindkét véglet megtalálható, ráadásul nem is messze egymástól: a Nógrád megyei Endrefalva és Garáb mindössze 17 kilométerre esik egymástól, ám a napi.hu listájának, amelyet a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat és a KSH adatainak összesítése alapján készített, mégis a két különböző végén állnak.

Ahogy egyre több időt töltünk Endrefalván, úgy tűnik fel, milyen sok ember sétál az utcán. Például Berki Attila (25), aki hiába keres állást. – Három szakmám van: hegesztő, szerkezetlakatos és állatgondozó, mégsem kellek senkinek. Egy éve regisztrált munkanélküli vagyok, előtte dolgoztam két helyen is, de mindkét helyről létszámleépítés miatt elküldtek – tárta szét a kezét.

Az ábrán kékkel jelöltünk néhányat azon települések közül, ahol senki nem keresett munkát a tavaly decemberi adatok szerint. Ezek főként az ország nyugati felében találha tók, de köztük van a nógrádi Garáb község is. Pirossal pedig azok közül jelöltünk többet is, ahol a lakosság nagyjából ötöde munkát keresett ebben az időszakban. Endrefalva is ebbe a körbe tartozik. (Forrás : NFSZ)

Az 1300 lelkes településen 33 százalékos a munkanélküliség. Annak ellenére, hogy a polgármester, Csóriné Botyánszki Ágnes mindent megtesz a minél nagyobb foglalkoztatottságért: csak azért, hogy a közmunkásokat lelkesítse, maga is rendszeresen gumicsizmát húz, és kimegy velük dolgozni a földekre.

Az endrefalvi Rácz Róberttel (62) és Berki Attilával (25) is az utcán találkoztunk. Utóbbinak három szakmája is van /Fotó: Isza Ferenc

– A nyolcvanas években hajnalban 5-6 teli busz is indult Salgótarjánba az acélgyárba, az üveggyárba. Ezeket a rendszerváltás után bezárták, az új üzemekbe szakképzettség kell, ami nincs az itteni lakosok többségének. Itt helyben három vállalkozás ad munkát, aki oda nem kerül be, annak marad a közmunka – fejtegette a polgármester.

 

Egészen más világ van Garábon: már az oda vezető út minősége is sokkal jobb, mint bármelyik megyei mellékúté. Az 50 fős kis faluban napközben egy lélek sincs: mindenki dolgozik. Csak a polgármesteri hivatal udvarán serénykedik egy ember: Kabács János a közösségi ház fűtéséhez vágta a fát.

Grafika: Séra Tamás

– Garáb nagyon szerencsés elhelyezkedésű település, mindig is szívesen jöttek hozzánk turisták, kirándulók. A falu hetven házából húsz hétvégi ház. Az itt lakók pedig szakképzettek, mindannyian dolgoznak, bejárnak Hollókőre, Pásztóra, Hatvanba – fejtegette Kovács Zoltán polgármester. – Amióta a hozzánk vezető utat felújították, még szívesebben jönnek hozzánk az emberek, nemcsak nyáron, hanem lakni is.


Endrefalván a közmunkások kosárfonással próbálnak bevételt szerezni. Andrea (17), még ennek is örül /Fotó: Isza Ferenc

A gazdasági okok és a földrajzi adottságok mellett nagyon fontos az emberi tényező is abból a szempontból, hogy mennyire fejlett egy falu. Például egy jó lelkipásztor jelenléte rendkívül sokat számít, hiszen a lakosok megfelelő iránymutatás mellett felhagyhatnak káros szoká­saikkal, ami a település javára válik – mondta Szilágyi Gyula szociológus.

 

Két részre szakadt

A napi.hu által készített listára 55 olyan település került fel, ahol nem volt regisztrált munkanélküli, és 37 olyan, ahol 20 százalék feletti az álláskeresők száma. A negatív rekorder 40,78 százalékkal Csenyéte, Endrefalva pedig a harmadik helyen áll.

forrás: blikk.hu

AktuálisNógrád megye