2024.04.20, Szombat

Az ápolókat köszöntötték a Megyeházán

Nógrád Megyei Kormányhivatal

2017.05.17. 10:07

A Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya idén immáron második alkalommal rendezte meg ünnepségét az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából. A salgótarjáni Megyeházán elismeréseket is adtak át.

Hirdetés

Tőzsér Zsolt, a Nógrád Megyei Kormányhivatal igazgatója köszöntőjében Simone Weil múlt században élt francia filozófus gondolatát idézve úgy fogalmazott: "az embereknek nem fára vagy szénre szüksége, hanem melegre" – a fa és a szén egy eszköz ahhoz, hogy meleget teremtsünk.

- Én azt gondolom, hogy Önök, akik ezt a hivatást végzik és a gyógyító folyamatok részesei, Önök "élő eszközként" szolgálják az embereket. Ez egy nagyon fontos feladat. Remélem, hogy munkájuk erkölcsi és anyagi szempontból is egyre inkább meg lesz becsülve, hiszen az egészségügynek egy nagyon fontos területén végzik a munkájukat - fogalmazott az igazgató.

 

Bertókné Tamás Renáta, a Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának vezető-helyettese, Megyei Vezető Ápoló ünnepi beszédében elmondta: május 12-én a világ ápolói Florence Nightingal születésének napjára emlékeznek.

- Ez a nap egy olyan embernek állít emléket, aki a modern ápolás alapjainak kidolgozója volt, aki egész életét arra áldozta, hogy ezen hivatás méltó helyet kapjon a társadalomban. Élhette volna a gazdagok biztonságos, ámde egyhangú életét, nőként szervezhette volna a társadalmi összejöveteleket. De ő nem fogadta el azt az életutat, amelyet származása, társadalmi helyzete kínált neki. Tizenéves korától fogva nyugtalanította valami, értelmet keresett az életének. Lázadt a nők akkori beskatulyázott szerepe ellen és hitt abban, hogy ennél többre hivatott, küldetésre szomjazott. (...) Állhatatosságának köszönhetően lefektette a modern ápolás alapjait, küzdött az ápolói hivatás képviselőinek anyagi és erkölcsi elismeréséért, de elvárta, hogy az ápolók fegyelmezetten, odaadóan, szívvel-lélekkel és legjobb tudásuk szerint végezzék munkájukat - mondta Bertókné Tamás Renáta.

Magyarországon ünnepelve sohasem – de különösen 2017-ben, születésének 200. évfordulóján nem – feledkezhetünk meg az ápolástörténet másik nagy alakjáról, az ápolás hazai nagyasszonyáról, Kossuth Zsuzsannáról sem, aki a magyar szabadságharc idején hősies, önfeláldozó, emberséges cselekedete révén alapozta meg a hazai ápolás fejlődésének irányát.

A szakterület korai megalapozóira való visszaemlékezést követően Bertókné Tamás Renáta úgy fogalmazott: nem egyszerű feladat ma itthon ápolónak lenni. "Hivatásunk gyakorlása során jelen vagyunk az emberek mindennapjaiban, ott vagyunk a születés csodájánál, a megkönnyebbülés vagy a fájdalom pillanataiban – bármikor, ha bajba kerülnek, támogatásra szorulnak és fogjuk a kezüket utolsó óráikban is" – mondta. Az ápolók hozzájárulnak az egészség megőrzéséhez, a betegségek megelőzéséhez, a betegek gyógyításához és rehabilitációjához, részt vesznek az utánpótlás nevelésében, az oktatásban és a kutatómunkában egyaránt.

 

- Az egészségüggyel kapcsolatos történések hosszú évek óta fokozott érdeklődésre tartanak számot laikusok és szakemberek körében egyaránt. Látjuk, hogy mi jellemzi az egészségügyet és benne látjuk a mi helyzetünket is. Közvetlen közelről érzékeljük a gyakran méltatlan körülményeket, az ápolók számának megfogyatkozását, az egyre nagyobb terheket, a megbecsülés hiányát. De mégis ott állunk a betegágy mellett, a rendelő ajtajában, a mentőautóban vagy a beteg otthonában nap, mint nap mosolyogva, mélyen elrejtve saját problémáinkat. Sokat támadnak és sokan bírálnak, de még többen ismerik el tevékenységünket. Legyünk hálásak azért, hogy a sors ilyen szép hivatást adott nekünk. Legyetek büszkék magatokra, akik kicsit mások vagytok, mint a többi ember: mert értékelitek ezt az illékony kis életet, az egészséget, meglátjátok a mindennapok csodáját, és segítetek azt megláttatni másokkal is. Megtiszteltetés, hogy veletek szemben állva köszönhetem meg azt a munkát, amelyet nap, mint nap végeztek, de ne csak a mai nap legyen ünnep, hanem minden egyes pillanat, amikor egy beteg hálatelt pillantással néz felétek – zárta szavait a jelenlévő megyei ápolók előtt.

 

Az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából 2017-ben a Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya nevében Feketéné Dr. Zeke Ildikó főosztályvezető, megyei tiszti főorvos és Bertókné Tamás Renáta megyei vezető ápoló másodízben adott át tiszti főorvosi elismeréseket azoknak az ápolóknak, ápolói csoportoknak, akik munkájukkal, emberi tartásukkal követendő példát mutatnak az ápolók közösségének.

 

 

Tiszti főorvosi elismerést vehetett át Cserné Szabó Tímea, aki 1988. augusztus 1. óta dolgozik ápolónőként a Pásztói Margit Kórházban, ahol jelenleg – már több mint 10 éve – a krónikus belgyógyászati osztályon végzi munkáját. Méltatásában elhangzott: személyisége igazán az ápolónőt tükrözi, amikor betegellátásról van szó. Halk szavú, csendes, megjelenése is nyugalmat sugároz. Jóságos hozzáállását a betegek is hamar megérzik, nyugodtan mernek hozzá fordulni segítségért, kéréseikkel meg merik őt keresni, mert tudják, soha nem kapnak visszautasítást.

 

Tiszti főorvosi elismerésben részesült a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház- Rendelőintézet Intézeti Gyógyszertárának szakdolgozói munkacsoportja. Az asszisztensek elhivatottan, évtizedek óta magas színvonalon végzik a gyógyszertári feladatokat. 

 

Tiszti főorvosi elismerést vehetett át a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház Stroke osztályának munkaközössége is. Az 1996-ban alakult kórházi részlegen jelenleg 21 ágyon, Dr. Tóth Viktória osztályvezető főorvos és Laczkó Erika főnővér irányításával, 9 ápoló, 1 segédápoló, továbbá a közvetlen nem betegellátást végző adminisztrátorok, takarítók végzik munkájukat. Az osztályon a betegség súlyossága miatt mind a beteg, mind a hozzátartozók felé nagymértékű empátiára van szükség, amelyet csak tovább fokoz az állapot kiszámíthatatlanságából, bizonytalanságból, valamint félelemből adódó konfliktusok kezelése.

 

A díjátadást követően a meghívott vendégek a Florence Nightingal életéről szóló filmből tekinthettek meg részleteket, majd állófogadással zárult az ünnepség. Itt Feketéné Dr. Zeke Ildikó egy Márai Sándor idézettel köszöntötte a megjelenteket, majd néhány gondolattal az ápolók mindennapi munkájához kívánt erőt, kitartást és jó egészséget.

AktuálisSalgótarjánNógrád Megyei KormányhivatalÁpolók Nemzetközi Napja