2024.10.08, Kedd

Kilencedik alkalommal rendezték meg Salgótarjánban a Tavaszi Mérnöknapot

Nógrád Megyei Kormányhivatal

2017.04.05. 15:48

A programot a Nógrád Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földhivatali Főosztály Földhivatali Osztálya, a Nógrád Megyei Mérnöki Kamara Geodéziai és Geoinformatikai Szakcsoportja, valamint a Magyar Földmérési Térképészeti és Távérzékelési Társaság Nógrád megyei csoportja közösen rendezte meg a salgótarjáni Megyeháza dísztermében.

A rendezvényt – levezető elnökként – Bózvári József, a nemrégiben 20 éves fennállását ünnepelt Nógrád Megyei Mérnöki Kamara elnöke és Juhászné Tóth Éva, a Nógrád Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földhivatali Főosztály Földhivatali Osztályának vezetője nyitották meg.

 

Dr. Szabó Sándor, a Nógrád Megyei Kormányhivatal vezetője, a rendezvény védnökeként köszöntőjében kifejtette, hogy nagy örömmel látja a megyei és megyén túli szakemberek érdeklődését, akik szinte zsúfolásig megtöltötték a rendezvénynek otthont adó dísztermet. A mintegy kettőszáz jelenlévőhöz szólva úgy fogalmazott: mindannyian azért dolgozunk, hogy komfortosabb legyen körülöttünk a világ. A kormánymegbízott kiemelte: az ingatlan-nyilvántartás fontos része úgy az állampolgárok komfortérzetének, mint egy fejlett ország infrastrukturális hátterének. Örömét fejezte ki a műszaki-informatikai háttér és a rendelkezésre álló műszerpark fejlődését illetően, melyek az ügyintézés és a nyilvántartás egyszerűsítését és precizitásának növelését egyaránt szolgálják. Ezek a tendenciák egy felé mutatnak: hogy ebben az országban egyre jobban érezhessük magunkat – mondta Dr. Szabó Sándor, hozzátéve, hogy a résztvevők által képviselt szakterület fejlődése mindannyiunk közös érdeke is egyben.

Horváth Gábor István, a Földművelésügyi Minisztérium Földügyi Főosztályának vezetője előadásában a földmérési és térképészeti tevékenység végzéséhez szükséges szakképzettségek jogszabályi környezetét mutatta be. A főosztályvezető részletesen beszélt a földügyi nyilvántartások fejlesztéséről és a különböző társhatóságokkal való kölcsönös megfeleltetéséről – így például az erdészeti- vagy természetvédelmi nyilvántartásokkal való egyezésekről és különbözőségekről is. Kiemelte és részletesen ismertette az osztatlan közös tulajdonok megszüntetésére, az adathiányos földhivatali tulajdoni lapok számának mérséklésére, illetve a fővárosi- és vidéki kormányhivatalok által használt, jelenleg különböző informatikai rendszerek egységesítésére irányuló törekvéseket is.

Szlovákia államhatára és a közös szlovák-magyar államhatár (mely a leghosszabb határszakasza északi szomszédunknak) állt Ing. Hedviga Májovská, Szlovákia Honvédelmi Minisztériuma Építkezési Főosztályának igazgatója előadásának fókuszában. Az igazgató prezentációjában kitért a jelenleg hatályos koordináta rendszerre, de beszámolt a közös határügyi munkákról és azok okmányairól is.

 

Szintén érintette a magyar-szlovák államhatár témakörét előadásában Varga Norbert, Budapest Főváros Kormányhivatala, Földmérési, Távérzékelési és Földhivatali Főosztályának államhatárügyi felelőse. Bemutatta többek között az államhatárral kapcsolatos földmérési-térképészeti munkák szervezeti kereteit, illetve az államhatár adatbázisának főbb ismérveit, de szólt az új magyar-szlovák határszerződéssel kapcsolatos feladatokról is. Ennek egyik eleme egy kisebb területcsere, mely Pest megyében az Ipoly folyó környezetét, továbbá Nógrád megyében Somoskőújfalu térségét érinti. Előbbi a folyó mederváltozásaival kapcsolatos, utóbbi esetben a település Bethlen Gábor utcájában egy korábbi szennyvízcsatornázás pontatlan elhelyezése miatt szükséges kisebb területcsere.  A részletekről elmondta: a Szlovák Köztársaságnak alkotmány erejű törvényt kell hoznia az államhatár módosításáról. Az előrehaladott állapotban lévő kérdésben még egy háromötödös többségű döntést kell meghoznia a szlovák parlamentnek. Magyarországon is zajlik az előkészítés – úgy a minisztériumok szintjén, mint helyben, a Nógrád Megyei Kormányhivatal illetékességi területén. Hazánk parlamentjének ún. "feles többségű" döntést kell majd meghoznia a szerződés életbe léptetéséhez. Varga Norbert hozzátette: bízik benne, hogy a területcsere folyamata még az idei évben lezárulhat.

 

Az előadássorozat folytatásában Homolya András, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Általános és Felsőgeodézia Tanszékének mestertanára az egyetem különböző, szakterületet érintő képzéseit ismertette. Dr. Engler Péter, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar Geoinformatikai Intézetének főiskolai docense a földmérési és térképészeti tevékenység végzéséhez szükséges szakképzettségről szóló rendelet által meghatározott számú kredit megszerzésének lehetőségeit, egyben az eddig lezajlott ilyen irányú képzések tapasztalatait ismertette. Szigetvári Péter, a szakmai napon műszerbemutatót is tartott Navicom-Plusz Bt. képviseletében a Topcon "Elit" Mérőrendszert ismertette a szakértő közönség előtt, míg Fábián József, a Nógrád Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földhivatali Főosztály földmérési szakügyintézője a felmérési, térképezési vagy területszámítási hibák kijavításának kérdését járta körül előadásában.

AktuálisSalgótarjánNógrád Megyei KormányhivatalTavaszi Mérnöknap