100 kilométerről 60 km-re csökken a munkahely és a bejelentett lakcím közötti távolság, akár havi 100 ezer forint is igényelhető.
Módosul a lakhatási támogatás feltételrendszere a munkaerő-mobilitás további ösztönzése érdekében – adta hírül a Nemzetgazdasági Minisztérium. A változtatásnak köszönhetően 100 km-ről 60 km-re csökken a távolság, ami alapján a támogatást igényelni lehet. A korábbi legalább 5 óra oda-vissza utazási időre vonatkozó feltétel ugyanakkor hatályát veszti.
A 2012. október 1-jén bevezetett lakhatási támogatást azok vehetik igénybe, akik a lakcímüktől távol eső városban kapnak munkahelyet, és ott bejelentett albérlettel rendelkeznek. További feltétel, hogy a munkavállaló az állás elnyerése előtt be volt jelentve munkanélküliként. A támogatás meghatározott ideig, havi 100 ezer forintig érvényesíthető lakásbérlésnél, amibe az albérleti díj és a közüzemi díjak is beletartozik.
Eddig közel 6500 fő foglalkoztatását segítették elő lakhatási támogatással, a legtöbb kérelmet Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Baranya megyékben nyújtották be. A munkavégzés helye a fővárosra, valamint Pest és Győr-Moson-Sopron megyékre koncentrálódik. A támogatásra eddig 3,6 milliárd Ft-ot fordítottak.
A lakosság mobilitása javítása érdekében január 1-től több további intézkedés lépett életbe:
Axe, Rexona és Dove márkájú termékeket fognak előállítani Nyírbátorban.