2024.10.08, Kedd

A magyarság megmaradását is segítik a karitatív szervezetek

mti

2016.09.19. 14:25

Soltész Miklós is részt vett a 2008 után második alkalommal megrendezett, a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyen, a Katolikus Karitász Kárpát-medencei vezetőinek első találkozóján

A karitatív szervezetek munkája erősítheti a magyar-szlovák, a magyar-ukrán, a magyar-román és a magyar-szerb kapcsolatokat is, és segíti a magyarság megmaradását - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.

Soltész Miklós előadásában kifejtette, ha egyházakon, egyházi karitatív szervezeteken keresztül erősítik a kapcsolatot, akkor sokkal inkább kapnak partnereket, támogatást. 
A külhoni magyarság megmaradásának elsődleges kérdése, hogy megmarad-e a hit, ezért is fontos és nemzetmentő, hogy a Katolikus Karitász más Kárpát-medencei országokban is jelen van - tette hozzá. 

 

Az idén 85 éves Karitász ma állami, kormányzati támogatással működik Magyarországon - mondta Soltész Miklós, felidézve, hogy az állami jelenlét már a kereszténység kezdetéhez köthető, hiszen Nagy Konstantin császár a püspökök kötelességévé írta elő a börtönlátogatást, a foglyokkal való törődést és a gabonaosztást az özvegyeknek.
Kitért arra is, hogy a hat szervezetet tömörítő Karitatív Tanács fő feladata ma már a katasztrófahelyzetekre, a koordinálásra való felkészülés. A segélyszervezetek a 2010-es dunai árvíznél vagy a vörösiszap-katasztrófánál végzett munkája mellett az államtitkár azt is megemlítette, hogy a migránsválság kezelésében hatalmas munkát végeztek, az utóbbi években pedig nagy hangsúlyt kapott a kárpátaljai helyzet; Ukrajna egyik legnagyobb segítője - Lengyelország mellett - Magyarország. 

 

Magyarországon jó alapokon állnak a karitatív szervezetek, és kedvező elbírálás esetén még inkább megerősödhetnek egy uniós pályázat révén; jól felszerelt raktárakat, központi elosztóhelyeket hozhatnak létre.

 

Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója a rendezvényen elmondta, a 16 magyarországi egyházmegye Karitász-vezetői és hat határon túli igazgató vesz részt a találkozón a munkácsi, nagyváradi, szatmárnémeti, kolozsvári, szabadkai és nagyszombati egyházmegyéből.
A katolikus segélyszervezet Kárpát-medencei vezetői 2008 után második alkalommal találkoztak. Mint mondta, számos helyzetben bebizonyosodott, hogy a szeretet, a segítség nem áll meg a határoknál, ezért rendkívül fontos a kapcsolatok fenntartása, ápolása.

 

Az idén megalakulása 85., újjászervezése 25. évfordulóját ünneplő Katolikus Karitász országos vezetője elmondta: munkájuk nem változik, ugyanúgy szerveztek például étel- vagy ruhaosztást 1931-ben, mint ma. "A szegénység jellemzői ma is megtalálhatók; nyilván mások az okok, a hátterek, de a látható jelek hasonlóak. Ezért van szükség arra, hogy ott álljunk mellettük, legyenek segítő kezek, meghallgató emberek, akik reményt és bátorítást adnak, hogy van ebből kiút" - fogalmazott.