2024.03.28, Csütörtök

Mindent vittek a nógrádi kormányhivatalnokok

Nógrád Megyei Kormányhivatal

2016.09.19. 12:49

Megnyerte a Kormányhivatalok V. Foci Kupáját a Nógrád Megyei Kormányhivatal csapata: a múlt vasárnap Budapesten rendezett országos seregszemlén az ország mind a húsz kormányhivatala képviseltette magát a kispályás seregszemlén, amely végül egy drámai döntőt hozott, nógrádi sikerrel.

Hirdetés

Ötödik éve rendezik meg a kormányhivatalok kispályás focitornáját, amelyen a 19 megyei és a fővárosi kormányhivatal csapatai mérkőznek meg csoportküzdelmekben, majd kieséses rendszerben. A Nógrád Megyei Kormányhivatal együttese ez évben a D-jelű csoportban kapott helyet a Borsod-Abaúj-Zemplén, a Békés, a Baranya és a Somogy Megyei Kormányhivatal gárdáival.


Az első mérkőzésen két gyors góllal elhúztak a baranyaiak, időbe tellett, mire rendezték soraikat a nógrádiak, akik előbb egyenlítettek, majd az utolsó percben a győzelmet jelentő gólt is megszerezték. A következő mérkőzésen a tornát korábban megnyerő, jó erőkből álló somogyiaktól vereséget szenvedett megyénk különítménye, majd némi felállásbeli átszervezést követően a borsodiakat 3-0-ra, a békésieket 3-1-re verték, így csoportgyőztesként várhatták a negyeddöntőt.


Ott a Tolna megyeiek vártak rájuk, akik ellen egy hajtós mérkőzésen újra az utolsó percben állították be a 3-0-s végeredményt, s a következő meccsen már a döntőbe jutás volt a tét Hajdú-Bihar hivatalnokai ellen. Hosszú gólcsend után a második félidőben négy találat is esett, ebből hármat a nógrádiak lőttek, így történetük során először a fináléra készülhettek.

A kora estébe nyúló végső összecsapáson a húsz csapat egyik legjobbja, a 2014-ben és 2015-ben is tornát nyerő Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei különítmény volt az ellenfél, tagjai nem titkoltan a triplázásra készültek. A nap folyamán sok jó taktikai tanácsot adó Hakkel Sándor ezúttal is jó szemmel szúrta ki, kiknek a semlegesítése lesz kulcsfontosságú, így kapott és – sajnos – rúgott gól nélkül zárták a két félidőt a csapatok.


Következett három-három büntetőrúgás, amelyben mindkét csapat kapusa egyszer-egyszer csípett meg lövést, s a váltakozó eredményességű szétlövésben fej-fej mellett haladtak a csapatok. Lehoczki Tibor, a Nógrád Megyei Kormányhivatal hálóőre a nyolcadik körig már két büntetőt is hárított, s mivel ebben a „fordulóban” is mattolta ellenfelét, eldőlt: története során először a Nógrád megyei Kormányhivatal csapata emelhette magasba a trófeát.
A díjkiosztó ünnepségen a legjobb kapusnak járó elismerést Lehoczki Tbor kapta, s ugyancsak Nógrádból került ki a torna gólkirálya is, az öt találatig jutó Mészáros János személyében.