2020.11.25, Szerda

Hirdetés

Újra lesz felsőoktatás Nógrádban

2016.04.03. 10:18

Az Óbudai Egyetem telephelyet hoz létre Salgótarjánban, ahol 2017-ben elindítják a felsőoktatást.

Hirdetés

Az Óbudai Egyetem telephelyet hoz létre Salgótarjánban, ahol 2017-ben elindítják a felsőoktatást. A megyei jogú város közgyűlése csütörtökön fogadta el az erről szóló javaslatot.


2014 őszén hívták életre a Salgótarjáni Felsőoktatási Kabinetet, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával ismét legyen felsőoktatási intézmény a városban és Nógrád megyében. A cél elérésére együttműködési megállapodást kötött az önkormányzat az Óbudai Egyetemmel. 2015 őszén pedig közösen indítottunk felvételi előkészítő kurzust tizenegyedikeseknek matematikából és fizikából - számolt be az előzményekről Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere.


A csütörtökön elfogadott szándéknyilatkozat értelmében az Óbudai Egyetem a volt Nemzeti Szociális és Családpolitikai Intézet állami tulajdonban lévő épületében létesít telephelyet felsőoktatási, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének megvalósítása érdekében. A telephelyen 2017 szeptemberében - vagy ha a jogszabályi környezet lehetővé teszi, már 2017 februárjában - indítják el a felsőoktatási szakképzést, figyelembe véve a helyi vállalatok igényeit is.
Az önkormányzat tíz éven keresztül hozzájárul a telephely működéséhez. 
Az ülésen Salgótarján képviselői egyperces néma felállással adóztak Fodor János emlékének. Az Óbudai Egyetem rektora hosszan tartó, súlyos betegség után életének 60. évében hunyt el.

Galéria

Helyi hírekSalgótarjánfelsőoktatásÓbudai Egyetem