A tavalyi sikeres rendezvényhez hasonlóan idén is virágosítási akciót tartanak június 9-én (csütörtökön), 10 órától a Beszterce téren.
A tavalyi sikeres rendezvényhez hasonlóan idén is virágosítási akciót tartanak június 9-én (csütörtökön), 10 órától a Beszterce téren.
A munka szervezését és lebonyolítását a Salgótarján Foglalkoztatási Nonprofit Kft. munkatársai végzik, akik a helyszínen szívesen fogadják a környék lakóinak segítségét. Illetve lehetőség lesz saját virágpalánták elhelyezésére is a közösségi kiskertekben.
2015-ben a Gyermekkert Tagóvoda óvodásai “örökbe fogadták” a téren álló platánfák körül kialakított kiskerteket, így várhatóan idén ők is újra részt vesznek a kertészkedésben.
forrás: salgotarjan.hu

Biatorbágynál dolgoztak az MKIF szakemberei.
Megújul a Vác-Balassagyarmat vasúti mellékvonal, amelyen több mint 3 milliárd forintos "beavatkozást" végeznek idén, és ennek keretében teljesen átépítik a pályát Vác és Szokolya között - közölte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója közösségi oldalán kedden.