2024.10.12, Szombat

NAV

Március utolsó napjaiban Salgótarjánban ellenőriz a NAV

2017.03.29

Az adóellenőrök március 30-án és 31-én Salgótarjánban elsősorban a fizikai közérzetjavító szolgáltatást, illetőleg a testedzési szolgáltatást nyújtó adózók vonatkozásában vizsgálják a számla/nyugtaadási kötelezettség teljesítését, az online pénztárgép használatának jogszerűségét, valamint az alkalmazottak foglalkoztatásához kapcsolódó bejelentések szabályszerűségét.

Előre figyelmeztet az adótraffipax

2017.03.08

Rendszeresen nyilvánosságra hozza a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az előre meghatározott ellenőrzési helyszíneket.

Fontos határidő a február vége a vállalkozók számára

2017.02.19

Az egyéni vállalkozóknak és az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyeknek februárban kell benyújtaniuk 2016-ról szóló személyijövedelemadó-bevallásukat. A határidő február 27-én jár le, az elszámolás pedig – az eddig megszokottak szerint – a 16SZJA jelű bevallás benyújtásával teljesíthető.

Decemberben kell dönteni az eváról

2016.12.01

2016. december 1-je és december 20-a között választhatják 2017-re az egyszerűsített vállalkozói adót az újonnan bejelentkező adózók. Azoknak, akik 2016-ban az eva szerint adóztak, és ezen 2017-ben sem változtatnak, nem kell újra bejelentkezniük.

Mindenkinek támpont a tervezet

2019.04.03

Aktuális

Az őstermelők és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyek mellett idén már az egyéni vállalkozóknak is készített szja-bevallási tervezetet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Május 20-áig mindannyiuknak ki kell egészíteniük a tervezetüket, hogy abból érvényes bevallás legyen, vagy saját maguknak kell kitöltetniük és beküldeniük a 18SZJA nyomtatványt.

Újra csalók élnek vissza a NAV nevével

2018.11.09

Hamis elektronikus levélben - adó-visszatérítésre hivatkozva - próbálnak személyes ügyféladatokat megszerezni - figyelmeztetett a NAV honlapján.

Érdemes mielőbb átnézni a NAV által készített SZJA tervezetet

2017.03.27

Sokan már az első pillanatban felkeresték a NAV új, internetes e-SZJA felületét, hogy minél előbb kiderüljön, mit tartalmaz szja-bevallási tervezetük. Valamennyi adózó felelőssége és érdeke, hogy a tervezetekből ne maradjon ki semmi, ezért érdemes mielőbb átnézni a NAV kimutatását akár a nav.gov.hu oldalról elérhető felületen ügyfélkapus jelszóval, akár papíralapon vagy a NAV bármely ügyfélszolgálatán.

Adózói Fórumok lesznek Salgótarjánban és Balassagyarmaton

2017.02.23

Az Adózói Fórumon ügyfélkapunyitásra is lehetőség lesz, amihez személyazonosító igazolvány és személyes e-mail cím szükséges. A regisztráció mindössze néhány percet vesz igénybe.

Ha lejárt, jelentkezz be a NAV-hoz!

2016.12.13

Annak a diáknak, akinek a diákigazolványa október végén lejárt és nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el, még idén be kell jelentkeznie a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, és december 16-tól egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie.

Adventi árucikkeket is ellenőriz a hatóság

2016.11.28

A kiskereskedelmi forgalomba kerülő termékeket a behozataltól a boltok polcáig, a weben hirdetett árukat a beszerzéstől a házhoz szállításig ellenőrzi a NAV az év végén. A nagy- és kiskereskedők a megszokottnál is többször számíthatnak ellenőrzésre, hogy az ünnepek előtt ne kerüljön forgalomba adózatlan árucikk.

A lepárlóberendezések kétharmadát nem használják a magánfőzők

2019.02.20

Aktuális

Nem tartják életszerűnek az adatokat, amelyek aggodalomra adnak okot a pálinkás szakmában. Az utóbbi évek baleseteit is figyelembe véve minden magáncélú lepárlóberendezés tulajdonosát fokozott óvatosságra intik, és javasolják, hogy a főzőberendezések vásárlása, illetve a párlatok elkészítése előtt mindenki tájékozódjon a magánfőzéssel kapcsolatos jogszabályokról és a jó gyártási gyakorlatról.

Dolgos vakáció NAV szemmel

2016.06.14

A nyári munkát vállaló diákok a foglalkoztatás és a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak.