Idén tavasszal már 1,4 millió adózó állampolgárnak a NAV készítette el, úgy, hogy azzal az állampolgároknak semmi teendőjük nem volt.
El kell érni, hogy 2021-re a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) elektronikusan készítse el a magánszemélyek és a vállalkozások adózással kapcsolatos bevallásának döntő hányadát - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára kedden Budapesten, abból az alkalomból, hogy a kőbányai kormányablakban is megnyitották az adóhivatal ügyfélszolgálatát.
A NAV által indított program végén országosan 91 kormányablakban lehet majd adóügyeket intézni a NAV ügyfélszolgálatai révén.
A NAV egyre nagyobb hangsúlyt helyez az ügyfélbarát ügyintézésre, arra, hogy az adóhivatal mindenben segítse az adózó állampolgárokat, hogy ők a lehető legkényelmesebben, a legkevesebb idő ráfordításával intézzék adóügyeiket.
A jövőben a NAV ügyfélszolgálati hálózata jelentősen bővül, 180 helyen várja majd az adófizetőket, köztük országosan a 91 kormányablakban működő NAV-kirendeltségben.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.