2024.03.28, Csütörtök

2008-ban az ENSZ április 2-át az Autizmus Világnapjává nyilvánította, mellyel célja az volt, hogy ráirányítsa a figyelmet az autizmussal élő emberek problémáira.

Hirdetés

2008-ban az ENSZ április 2-át az Autizmus Világnapjává nyilvánította, mellyel célja az volt, hogy ráirányítsa a figyelmet az autizmussal élő emberek problémáira, ők és családjuk mindennapi nehézségeire. Április 2-án a világ számos nagyvárosában kék színnel világítanak meg egy-egy nevezetes épületet, hogy felhívják a lakosság figyelmét az autizmus problémakörére.

A Nógrádi Autizmus Alapítvány és az Abigél Közhasznú Egyesület Salgótarjánban, 2014. április 2-án - az Autizmus Világnapján csatlakozott a világ nagyvárosaihoz, és megrendezte ünnepségét. Ezen a napon a világ minden részén az autizmussal élőkre és családjaikra figyelünk.

A gyermekek a Múzeum téren várták a látogatókat, színes programmal készültek erre a napra, mely elnyerte a közönség tetszését. Marcato ütőegyüttes nyitotta meg koncertjével a rendezvényt, utána Fekete Zsolt, a város polgármestere és Turcsány László a Nógrádi Autizmus Alapítvány Kuratóriumi Elnöke mondott köszöntő beszédet. Már kezdett szürkülni, amikor megjelentek a Fényfestések a Mosoly Otthon Alapítvány képeiből, valamint Komka Péter fotóiból. Este 7 óra után pedig kigyulladtak a kék fények a Polgármesteri Hivatal és a József Attila Művelődési Központ épületein. Azt est további hangulatáról az eddzENIway klub golyós és STROOPS bemutatója gondoskodott.

forrás: Abigél Közhasznú Egyesület / Kompa Péter

Galéria

AktuálisSalgótarjánautizmuskék fényekAbigél Közhasznú EgyesületMosoly Otthon Alapítvány