A hazai szövetség szerdai tájékoztatása szerint legutóbb, 2013-ban Zalaegerszeg volt a viadal házigazdája, jövőre pedig Székesfehérváron rendezik meg az eseményt.
A világbajnokságot az Alba Arénában bonyolítják le május 22. és június 7. között. A vb versenykiírása szerint először az U15-U19 korosztály számára rendezik meg a világbajnokságot, majd május 27-től a felnőtt csapat-vb következik.
A hazai szövetség sportdiplomáciai sikerként könyveli el azt, hogy a korábban megrendezett Bajnokok Ligája Final Four és világkupa után világbajnokság rendezésében bizonyíthat. A 2025-ös világverseny csoportjainak hivatalos sorsolását még idén megtartják a szervezők a vb helyszínén egy sajtótájékoztató keretében.
Alaposan átformálják Kőszeg egyik legfontosabb közlekedési csomópontját: a vasútállomás mellé új autóbusz-pályaudvar és P+R parkoló épül, új utakkal és kerékpáros kapcsolatokkal rendezik át a környéket, miközben a 87-es főút egy szakasza is megújul.