2024.04.19, Péntek

MSZP: a kormányfő nem akar szembenézni "a salgótarjáni valósággal"

2016.02.10. 20:25

Hirdetés

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint a miniszterelnök nem tiszteli meg Salgótarjánt, nem akar szembenézni azzal a valósággal, amely az elmúlt években az ő politikája révén kialakult.

Tóbiás József szerdai salgótarjáni sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a 2014 előtti fideszes városvezetés és az öt éve kormányzó Fidesz minden eszközt és lehetőséget megadhatott volna ahhoz, hogy a város a saját erejét ne arra fordítsa, hogy az alapszolgáltatások fenntartását biztosítsa az itt élőknek, hanem fejlesztéseket hajtson végre, hiányokat pótoljon oktatási, szociális vagy kulturális területen.
A salgótarjániak szeretik városukat, szeretnének itt boldogulni, szeretnének itt élni, szeretnék, ha a gyermekeik nem a fővárosban vagy a Dunántúlon tanulnának, ezek azok a kérdések, amelyekről jó lett volna őszinte beszélgetni a miniszterelnökkel - mondta Tóbiás József. Azt a kérdést is feltette: "hogyan lehet, hogy volt 600 milliója vagy akár egymilliárd forintja évente a kormánynak, hogy éppen nullára segítse ki a várost, és hogyan lehet, hogy az elmúlt másfél évben erre még szándéka sem mutatkozik?"
A nógrádi megyeszékhelyen vezető kormánypárti politikusok arról beszélnek, hogy az ellenzékkel mi a baj, "mi azt akarjuk elmondani, hogy Salgótarjánnal mi a helyzet", miért kér támogatást, felelősséget a kormánytól - fogalmazott az MSZP vezetője.
Salgótarján az elmúlt másfél évben összefogott, hogy közös erőből változást hozzon, és meggyőződése, hogy a tarjániak február 28-án is összefognak, és nehéz küzdelemben, de építkeznek tovább - mondta a szocialista politikus. A városban élők ebben számíthatnak Fekete Zsoltra, a baloldal polgármesterjelöltjére és a szocialistákra.
Az MSZP szerdán és csütörtökön Salgótarjánban tartja kihelyezett frakcióülését. Tóbiás József arról is beszámolt, hogy három, azonnali intézkedéseket igénylő válságterülettel foglalkoznak, az oktatással, az egészségüggyel és "a szociális ellátórendszer teljes szétverésével".
Az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője szerint az oktatás rendszerét kell megváltoztatni, hogy a pedagógusnak, a szülőnek, a diáknak beleszólása legyen, milyen eszközökkel, módszerekkel tanítsák a gyerekeket. A bürokrácia terheit és a kiszolgáltatottságot növelték, miközben forrásokat vontak ki az oktatásból. Több százezren pontosan tudják az egészségügy állapotát, 10 ezer orvos, 20 ezer szakápoló hiányzik az egészségügyből. Elfogadhatatlannak nevezte a Fidesz politikáját, amely szerinte az, hogy akinek lesz pénze, majd megfizeti, akinek nem, az meg úgy jár.
A kormány felelőtlenségének nevezte, hogy egy városnak arról kell döntenie, működteti-e a világítást, a közintézményeket vagy pedig a látható szegénységgel járó szociális krízist akarja kezelni. Szociális területen a kormány magára hagyta az önkormányzatokat.
Salgótarjánt 2006 és 2014 között Fidesz-KDNP többségű önkormányzat irányította, 2014-ben a baloldali összefogás nyerte a választást. A február 28-ai időközi polgármester-választást Dóra Ottó szocialista polgármester halála miatt kellett kiírni.

forrás: mti

fotó: portfolio.hu

Galéria

Helyi hírekSalgótarjánpolgármester-választásMSZPfrakció