Kövi Pál életét és munkásságát bemutató utazó tárlat nyílt Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban
Amilyen sokszínű és sokrétegű a magyar gasztronómia, annyira sokszínű Kövi Pál élete - hangsúlyozta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára az Egy magyar úr New Yorkból - Kövi Pál és az Erdélyi lakoma című, új időszaki utazó kiállítás csütörtöki megnyitóján Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ - Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban.
Vincze Máté elmondta: a palóc származású Kövi Pál életében fontos szerepet játszott a Felvidék és a palóc hagyomány. Balassagyarmaton született, Kolozsváron tanult, ahol szerelembe esett az erdélyi gasztronómiával, amit élete végéig megőrzött. Kövi Pál a 20. századi magyar történelem traumáiból is kivette a részét: végigélte a 2. világháborút, a holokausztot és Erdély második elvesztését.
Emigrációban először Olaszországban, majd 1951-ben, 27 éves korában az Egyesült Államokban próbált szerencsét, ahol kemény munkájának köszönhetően nagy karriert futott be: New Yorkban The Four Seasons étterem vezetője lett. Kövi Pál alulról dolgozta fel magát és ért el sikereket, megvalósítva a 20. századi amerikai álmot. Tökéletes vendéglátó volt, akinek nevéhez számos anekdota fűződik - tette hozzá.
Vincze Máté szerint Kövi Pálnak élete végéig fontos volt Magyarország, a magyar közösség, valamint Erdély. Az Erdélyi lakoma című művét 1980-ban írta, majd a rendszerváltást követően hosszú idő után, boldogan látogatott haza és kezdte szárnyai alá venni az újraformálódó magyar gasztronómiát - idézte fel Vincze Máté.
Török Róbert, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum főigazgatója elmondta, hogy Kövi Pál munkásságát szakmai körökben mindenki ismerte Rómától New Yorkig. Kövi Pál egy palóc focista volt, aki egy sérülés miatt a gasztronómia felé fordult. Profi vendéglátósból eljutott a világ egyik legelitebb éttermének vezetéséig. A New York-i Four Seasons étteremben a világ prominens személyeit látta vendégül vagy rendezett nekik fogadást. Könyvei alapján azóta is több országban főznek, de újabb átdolgozások jelentek meg az Erdélyi lakoma című kötetéből is.
Az időszaki és vándorkiállítás Kövi Pál életéről, az Erdélyi lakoma című kötetről, tágabb értelemben az erdélyi konyháról, a soknemzetiségű Erdély gasztronómiájáról szól. A kiállítás bemutatja Kövi Pál életútját, életkörülményeit és könyveit. A kiállítás a gasztronómus születésének századik évfordulóját is ünnepli - mondta a főigazgató, hozzátéve, hogy az utazó kiállítás decemberben Bukarestben mutatkozik be, de a tervek szerint más városokban is látható lesz, jövőre pedig várhatóan New Yorkba is ellátogat.
A főigazgató kiemelte, hogy Kövi Pálnak élete céljának nevezte, hogy 20 év kutatás és 10 év feldolgozó munka után kiadja az Erdélyi lakoma című kötetét, amelyben a receptek anekdotákkal és történetekkel keverednek. Kövi Pál szerint az erdélyi konyha a világ három legnagyobb konyhája (olasz, francia, kínai) közé tartozik sokszínűsége és változatossága miatt. "Kövi Pál örök" - fogalmazott Mautner Zsófia, az Erdélyi lakoma új kiadásának szerkesztője, gasztronómiai szakíró, aki szerint a kötet a következő évtizedekben is meghatározza majd az erdélyi és a magyar gasztronómiát.
A Kövi Pál életét bemutató kiállításhoz támogatóként csatlakozott a Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány, hogy a Közép-európai Örökség Programon keresztül hangsúlyozza az erdélyi kulturális értékek megőrzésének fontosságát.
Pacsay-Tomassich Orsolya, az alapítvány főigazgatója elmondta: a programban olyan kezdeményezések megvalósulását támogatják, amelyek kulturális értéket teremtenek, valamint élő kapcsolatot hoznak létre múlt és jelen között. "A jelenlegi kiállítás támogatásával különleges lehetőség kínálkozik arra, hogy bemutassuk a régió kulturális gazdagságát és értékeit, megőrizve és továbbadva ezt a páratlan örökséget a jövő generáció számára" - hangsúlyozta a főigazgató.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.