A darab kiinduló pontja a gyerekek játszótéri "bunyója", ami a szülők konfliktuskezelő beavatkozásával egy remek történetté teljesedik ki.
Elkezdődtek az olvasópróbák a Zenthe Ferenc Színházban. Március 22-én bemutatják a Házaspárbaj - Az öldöklés istene fekete komédiát.
Yasmina Reza történetében két házaspár gyermekeik játszótéri "bunyóját" igyekszik békés keretek között megbeszélni, ám a kezdeti udvariaskodás után minden borul...mindez az édesanyja révén magyar származású francia írónő egyedi stílusában tálalva, rendkívül szórakoztató formában.
Az előadásra már válthatnak jegyet.
A darab szereplői Hege Veronika, Szilvási Judit, Gula Péter és Sikó Koppány lesznek, rendezője Bakos-Kiss Gábor, aki olyan darabokat állított színpadra már nálunk, mint például az Énekes madár vagy a közönségsiker Az ördög.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.