A színház az új évadban ötven előadást mutat be valamennyi korosztály számára.
Tíz bemutatót tervez a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház a szeptemberben kezdődő 2022/23-as évadban, amelyben ötven előadásból választhat a közönség - a részleteket sajtótájékoztatón ismertették pénteken a nógrádi megyeszékhelyen.
Simon Lajos, a színház igazgatója elmondta: a nagyszínpadon négy bemutató lesz. Az évad szeptember 21-én kezdődik Csiky Gergely: Buborékok című színművével, novemberben láthatják a nézők a Hja, kérem, a nő, az nő! című zenés analízist a női lélekről. Januárban adják elő A főszereplő című krimivígjátékot, márciusban pedig Zerkovitz Béla és Szilágyi László: Csókos asszony című operettjét.
Az igazgató közölte: kicsit könnyedebb évadot állítottak össze, megtartva a minőségi szórakoztatás elvét.
Három premiert - Woody Allan: Játszd újra, Sam!, Bernard Slade: Mégegyszer veled, ugyanitt és George Bernard Shaw: Warrenné mestersége című darabját - a kamaraszínpadon mutatnak be.
A Felolvasószínházban Szmodis Jenő: Őrültek szigete című parabolája mellett két helyi szerző munkája kerül színre, T. Pataki László: Te kit szerettél, Ádám? című színpadi játéka és Marschalkó Zsolt Kaméleonidász című drámája.
Susán Ferenc produkciós igazgató szólt arról, hogy hat szóló előadás is műsoron lesz: a Balkáni gerle, a Segítség, megnősültem, Pindroch Csaba önálló estje, a Rózsa story, Háy János: Nehéz című drámája, a Pustol a hó, avagy könnyű neked, Szarvas Józsi..., valamint Eperjes Károly pódiumestje, Az igazat mondd, ne csak a valódit címmel.
A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház az új évadban ötven előadást mutat be valamennyi korosztály számára, közülük a teátrum kávéházban márciusban és májusban Petőfi Sándorra és Madách Imrére emlékeznek születésük 200. évfordulóján, a Petőfi, a légtornász és Laczkó Pál: Szalmakomisszár című darabjaival.
Hat felnőtt, négy ifjúsági és egy gyermekbérlet lesz, és újdonság a Vidor családi matiné, amely három meseelőadással szórakoztat.
Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere a sajtótájékoztatón az eltelt tíz évad számait ismertetve közölte: 59 bemutató, 1200 előadás Salgótarjánban, Nógrád megyében, az ország különböző pontjain, valamint a Kárpát-medence 130 településén és 400 ezer néző.
Mint mondta, a salgótarjáni színházkedvelők által szeretett színház folyamatosan fejlődik, kialakítottak egy új kamaratermet, és a megvalósítandó álom az önálló kőszínház.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.