A tárlatot Zoltán Dániel beszéde nyitotta meg:
Minden tárlatnak üzenete van. Az egyéni kiállítások esetében a kiállító művész, vagy életének utolsó periódusát tárja a közönség elé, vagy áttekintést nyújt addigi alkotói életpályájáról. Ilyen esetben az általános, de mindenkor alkotó-specifikus művészi üzeneteket érzékeli az értő, művészetet szerető közönség.
Más a helyzet a csoportos kiállításokkal. Ez esetben valamilyen valós, vagy kreált kohéziós erő fogja össze az alkotásokat. Alkotói közösségek, regionális bemutatók, eszköz és stílusirányzatok megjelenítése lehetnek a közönség elé történő kilépésnek motiváló okai. Ilyen esetekben, az üzenet magában a kohéziót kiváltó erőben van.
Végiggondolva jelen kiállítás üzenetét, úgy gondolom, hogy ez egy „harmadik típusú találkozás” kategóriába tartozik, hiszen nem egyéni bemutatkozás, de nem is a szokásos értelemben vett – korábban elmondott ismérveknek megfelelő – csoportos megjelenítés. Ezt a harmadik erőt a határainkon túl élő, dolgozó magyar ajkú képzőművészeknek, valamint megyénk és városunk alkotóinak együttműködése, összetartozása jelenti."

Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.