2024.10.06, Vasárnap

A Ceredi Nemzetközi Művésztelep alkotásait mutatják be Salgótarjánban

mti

2018.03.11. 09:01

A Szeparált terek című tárlaton kilenc ország 26 alkotójának több mint ötven munkája lesz látható hétfőtől Salgótarjánban a Dornyay Béla Múzeumban.

Fürjesi Csaba, a telep művészeti vezetője az MTI-nek elmondta, hogy 2017 nyarán a nemzetközi alkotók a Nógrád megyei Cered község lakosaival közösen állítottak helyre egy elhagyatott, romos, közel kilencven éves vályogházat, és egyedi funkcióval ellátott, "szeparált teret" hoztak létre KOR-TÁRS-TÁJ-HÁZ néven.

A művésztelepre meghívott alkotók ehhez készítettek terveket, javaslatokat, és a műhelymunkával egy időben egyedi műalkotások is születtek, melyeket a ház romos állapotú hangulata mint egyfajta "szeparált tér" inspirált. 
A téma ugyanúgy utalt a falu zártabb helyzetére, mint az emberi tevékenységből akaratszerűen különválasztott, elszigetelt terek, helyszínek jelenségére. 
Ezek alapján a művészek azzal is foglalkoztak, hol és miként jelennek meg ezek a terek akár intim (családi) akár nyilvános (köztéri) formákban, de téma volt az is, mennyire lehet a 21. század elején egy élő faluban elkülönített jelenléte és tere a nemzetközi művésztelepnek.
Minden alkotó saját formanyelvén fogalmazta meg válaszát. 
Festmények, grafikák, fotók mellett születtek fából készült szobrok és installációk is. A finn művészek például újrahasznosított régi tárgyakba, köztük ablakkeretekbe tették bele fotóikat. Az eredeti környezetéből kiragadva új jelentéstartalmat kapott a sötétítésre szolgáló spaletta is: ebből egy spirál objekt készült, amelybe a látogató belesétálhat.
A tárlaton megjelenik az akcióművészet és a performansz műfaja, láthatóak lesznek médiaművészeti videók, és egy textilből készült alkotás is: egy érdekes anyagtársítás, amely az egykori régi ház belső, pókhálós, poros állapotára utal vissza.

A kiállítást hétfőn Péter Szabina esztéta nyitja meg, köszöntőt mond Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere és Fürjesi Csaba képzőművész, az Art Colony Cered művészeti vezetője. A tárlat április 10-ig tekinthető meg.

KultúraSalgótarjánDornyay Béla MúzeumCeredi Nemzetközi Művésztelep