2024.10.16, Szerda

Már lehet nevezni az idei Nógrád Maratonra

nogradsport.wordpress.com

2017.07.06. 15:36

A kedvezményes előnevezés augusztus 15-ig tart, egyéniben 20, míg váltóban 60 euróért.

Augusztus 20-án, második alkalommal rendezik meg a nemzetközi Nógrád Maratont a szlovákiai Losonc és Salgótarján között, a több mint 42 kilométeres távot egyéniben és négyfős váltóban is lehet teljesíteni. 

A 15 órakor, a szlovákiai város központjából rajtoló, pézdíjas verseny kiváló határon átnyúló elképzelés, ezt a tavalyi viadal is bebizonyította. Az alapötlet a karácsonyi futóverseny atyja, Pavol Baculík, Losonc polgármester-helyettesének fejéből pattant ki, aki a salgótarjáni sportreferens Szolnoki-Takács Eszterrel egyetemben a versenyigazgató posztot is ellátta. A szervezésbe az útvonalra eső községi és városi hivatalok, a rendőrség, a tűzoltóság, a mentők és civil kezdeményezések sora kapcsolódott be. A futókat az útbaeső településeken a községi hivatalok munkatársai, a polgármesterek, illetve önkéntesek sora fogadta, és nem kis számban szurkoltak a helyi lakosok is. Fülekpüspökiben zenekar, Ragyolcon a Nógrád Táncegyüttes és a Jázmin Női Énekkar tagjai köszöntötték a sportolókat. A több mint 42 kilométeres szakasz valamennyi kereszteződésében állt valaki, aki biztosította a balesetmentes versenyzést, és számos frissítőállomás is várta a futókat.

 

Tavaly több mint ötvenen jelentkeztek be a viadalra, a többségük Nógrádból és a környező településekről, de érkeztek futók Nyitráról, Zsolnáról és Svitből is. Az első alapidőt az egri színeket képviselő Pap Csilla állította fel, aki okos versenyzéssel szerezte meg az abszolút első helyet, valamennyi férfi társát is maga mögé utasította, ideje 3;17:35,5 óra lett. A leggyorsabb férfinek a tornaljai Ján Ďuran (ŠK Tempo) bizonyult, 3;26:35,2 órával. A harmadik legjobb idő (3;32:52,9 óra) már egy nógrádi futóhoz, a pásztói Zólyomi Kinga nevéhez köthető. A váltók mezőnyének élén a Zenit SE alakulata végzett, 2;52:15,5-ös idővel.

 

 

Idén is Losonc ad helyet a rajtnak

Idén is a szlovák településen lesz a rajt, a pálya így ezúttal is a Losonc, Fülekkelecsény, Fülekkovácsi, Perse, Buzita, Sávoly, Fülek, Fülekpüspöki, Ragyolc, Sátoros, Somoskőújfalu, Salgótarján útvonalat követi majd. Az eredményhirdetést a salgótarjáni Fő téren, az ünnepi programsorozat keretében tartják.

Akik augusztus 15-ig leadják előnevezésüket az lskht.hu oldalon, egyéniben (limitidő: 5 óra) 20, míg váltóban 60 euróért nevezhetnek, amelyet a verseny napján, a helyszínen kell megfizetniük. Augusztus 15. után 25, illetve 65 euróért lehet nevezni.

A váltó első tagja végigfuthatja az egész távot is, így egyéniben is értékelik.

A programba bekerült egy 4,2 kilométeres, ingyenes Mini maraton is gyermekek részére, amelyet 10 éves korig lehet teljesíteni. A szervezők a Nordic walking szerelmeseit is várják, ők is váltóban teljesíthetik a maratont.

 


Kategóriák 2017-ben:
A abszolút sorrend
B  férfiak 18-39  évig
C  férfiak  40-49 évig
 férfiak  50-59 évig
E  férfiak  60 év felett
 nők      39 éves korig
G  nők     49 éves korig
H  nők     49 év felett
  váltó 3x10km+1×12,195 férfiak
J  váltó 3x10km+1×12,195 nők
K  váltó 3x10km+1×12,195 vegyes
L  4 x 10 km Nordic walking váltó
M  4,2 km Mini maratoni futás gyermekek részére 10 éves korig


Versenyrekordok.

Losonc-Salgótarján
Abszolút: Pap Csilla (Eger) 3;17:35,5 óra (2016)
Nők: Pap Csilla (Eger) 3;17:35,5 óra (2016)
Férfiak: Ján Ďuran (ŠK Tempo) 3;26:35,2 óra (2016)
Nógrádi: Zólyomi Kinga (Pásztó) 3;32:52,9 óra (2016)
Váltó: Zenit SE 2;52:15,5 óra (2016)

KitekintőSalgótarjánfutóversenyNógrád MaratonLosonc