2024.04.20, Szombat

Elvándorolnak Csobánkapusztáról a Gyüttmentek

sokszinuvidek.24.hu

2017.07.15. 16:53

Az idén Oszkón szervezik meg a környezettudatos vidéki életet választó emberek Fesztiválját.

Hirdetés

A Gyüttment Fesztivál 2015-ben született önkéntes, lelkes segítők, szervezők munkájának köszönhetően. Az első két rendezvényre a Nógrád megyei Csobánkapusztán került sor, ahol több ezer érdeklődő kapcsolódott be a programokba.

A szervezők sokat gondolkodtak azon, hogyan tudnának még sikeresebbek lenni eredeti céljaik elérésében, azaz az alternatív életmódot választók gyakorlati segítésében, a Gyüttment közösség erősítésében és gyarapításában, a vidék felemelésében, a tudás és a megoldási lehetőségek terjesztésében.

Ezért úgy döntöttek, hogy 2017-től vándorfesztivállá válnak, mert szeretnének eljutni az ország más és más, kevésbé látogatott, de annál gyönyörűségesebb szegleteibe is.

 

Így idén augusztus 24-27. között Vas megyében, az Oszkó környéki varázslatos dűlők adnak helyet a rendezvénynek.

 

A „vándorlás okait” Facebook-oldalukon foglalták össze.

Miért vándorlunk?

  • …hogy fejlesszük a vidéket! Szeretnénk olyan házigazdákkal együttműködni, akikkel közösen kézzel fogható, gyakorlati segítséggel szolgálhatjuk a vidékre költözőket.
  • … hogy az egyes helyszíneken és a környékbeli falvakban összegyűjthessük, és elhozhassuk a fesztiválra a jó példákat, a helyi tudást, a jó gyakorlatokat, a kapcsolódási lehetőségeket.
  • …hogy a leendő gyüttmentek számára minél több olyan helyszínt tudjunk megmutatni, ahova költözni, mélyebben kapcsolódni lehet.
  • …hogy mi magunk is vidékfejlesztő társakra találjunk. Keressük az olyan faluvezetőket, közösségi vállalkozókat, akikkel közösen segíthetjük a vidékre költözést, növelhetjük a vidék népességmegtartó erejét.
  • …hogy elősegítsük lokális fókuszú, öko-tudatos kisközösségek létrejöttét, fejlődését. Az alternatív életmódot választókat, a gyüttmenteket szeretnénk segíteni abban, hogy egymást támogató és erősítő közösséggé válhassanak
  • . …hogy a helyi gazdaságot erősítsük. A fesztiválon szeretnénk nagyrészt helyi gazdák alapanyagaiból főzni, hozzájárulva a helyi kistermelők boldogulásához, emellett termelői és kézműves piac lehetőségét is biztosítjuk. A Gyüttment Fesztiválra látogató több ezer emberrel serkentenénk a környékbeli turizmust is.
  • …hogy házhoz hozzuk a tudást! Az ország öko-tudatos, gyakorló szakemberei koncentráltan lesznek jelen, a környékbeliek pedig tudást, inspirációt, kapcsolatokat kaphatnak a találkozásokból.
  • …hogy gyarapítsuk, és egyre változatosabbá tegyük Gyüttment közösségünket.
  • …hogy megismerjünk más tájakat is, hogy töltődjünk a természet csodáival, hogy még jobban beleszeressünk a magyar vidékbe, az itt élő emberekbe.

A vidéken újrakezdő, a környezettudatos vidéki életet, értékrendet választó, tájba illeszkedő emberek éves nagy találkozója ez. Tudásmegosztás és tapasztalatcsere fesztivál környezetben, fesztivál hangulatban. Több száz előadás és bemutató a vidéki élethez kapcsolódó minden témában. Egyesületek, alapítványok, közösségek mutatkoznak be, de egyéni utak, választások és azok eredményei is megismerhetőek. Egy helyszínen elérhető minden tapasztalati úton szerzett gyakorlati tudás, amire komfortzónán túl szükség lehet.

 

KitekintőGyüttment FesztiválCsobánkapuszta

Ajánljuk még