2024.12.04, Szerda

Iskolai közösségi szolgálat a baleset-megelőzés jegyében

2016.02.22. 14:51

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság épületében megkezdték a kötelezően előírt közösségi szolgálatát teljesítő diákok képzését, melyen több középiskolai tanuló vett részt.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság épületében megkezdték a kötelezően előírt közösségi szolgálatát teljesítő diákok képzését, melyen több középiskolai tanuló vett részt.

A diákok a kötelezően előírt ötvenórányi szolgálatot az oktatási és egészségügyi intézmények, valamint karitatív szervezetek mellett, a rendvédelmi területen is teljesíthetik. A Salgótarján környéki fiatalok nagy számban választják a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságot.

A képzés első napján a jelen lévők megismerkedhettek a Nógrád Megyei Baleset-megelőzési Bizottság programjaival és a különféle baleset-megelőzési eszközökkel. A tanulók részére a szakemberek kampányfilmet vetítettek, továbbá baleset-megelőzési tanácsadást is tartottak. A programban résztvevők a jövőben folyamatos képzésben részesülnek, valamint a márciusi baleset-megelőzési rendezvényeken a rendőrök mellett látnak majd el közösségi szolgálatot.   

forrás: police.hu

Galéria

Helyi hírekrendőrségközösségi szolgálatbaleset megelőzés