A Balassagyarmat-Aszód összekötő munkálatai Galgagutánál már el is rajtoltak.
Elrajtolt a Magyar Közút Nzrt. útfelújítási projektje, melyben a 2108-as jelű Balassagyarmat-Aszód összekötő út 28+000-30+200 kilométerszelvényei közötti szakaszát modernizálja a HE-DO. Az összekötő út Galgaguta belterületén is futó részének felújításáról nemrég a Nógrád és Pest vármegye határához közel fekvő település önkormányzata tett közzé tájékoztatást a Facebookon. Mint írták, a község belterületét érintő munka június 5-én kezdődött meg és a nyár jelentős részén át tartani fog.
A kivitelezés az uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) forrásaiból valósul meg. Mint a pályázati leírásból is kiderül, az útszakasz felújítása azért is időszerű, mert a 2108-as út a vármegye egyik észak-dél irányú fő közlekedési útvonala, viszont a szakasz kopórétege elöregedett.
Az útvonal belterületet érint, így a galgagutaiak életminőségét is javítja majd az új burkolat, illetve a hibák megszüntetésével sokkal kevésbé lesz zajos az út (erre számos panasz érkezett). A felújítást megelőző felmérések szerint a vízelvezetés megfelelő, csupán karbantartást igényel. A projekt részét képezzi még 6 db folyópályás buszmegállóhely felújítása is a peronok akadálymentesítésével együtt.
A mintegy 5 kilométeres négysávos út 55 milliárd forintból épült meg, az átadását eredetileg februárra tervezték.
Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén, és még mindig kialakulhatnak záporok, zivatarok. A csütörtökön kezdődött melegedés hatására vasárnap már 25-32 Celsius-fok várható a legmelegebb órákban, míg hajnalban 10-17 fok lehet, de a szél élénk, helyenként erős lesz - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.