2024.12.03, Kedd
Szolgálatparancsnokok konferenciája
police.hu

Szolgálatparancsnokok konferenciája

police.hu

2023.09.15. 14:51

Nógrád vármegyében harmadjára rendezték meg a rendészeti szakterület képviselőinek tanácskozását.

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatósága 2023. szeptember 12-én – harmadik alkalommal –szervezte meg a hasznos ismeretekkel tarkított konferenciát, amelyre a meghívott vendégeket és munkatársakat dr. Somssich Gabriella rendőr dandártábornok, rendőrfőkapitány köszöntötte - írja a police.hu. Megnyitójában hangsúlyozta, hogy a tanácskozás kiemelten fontos, ugyanis a szolgálatparancsnoki rendszer a rendőrség egyik legfontosabb eleme. Dandártábornok asszony köszönetet mondott a szolgálatparancsnokoknak, miszerint esküjüknek megfelelően legjobb tudásuk szerint végzik munkájukat. Kérte továbbá, hogy a jelen lévő alparancsnokok tolmácsolják köszönetét a végrehajtó állomány irányába az eddig elvégzett munkáért, és családjaik irányába a támogató háttér biztosításáért.

A konferencián Szalai János honvéd alezredes, a Nógrád Vármegyei Védelmi Bizottság titkára a védelmi bizottságok szervezetrendszere, működése és felépítése, a szolgálatparancsnok tevékenységének kapcsolódási pontjai és az együttműködés rendje témában tartotta meg előadását.

Ezt követően Papp Dániel rendőr őrnagy, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közbiztonsági Tanszékének tanársegédje prezentációját hallgatták meg a megjelentek a szolgálatparancsnoki tevékenység ellátásának alapelveiről, majd az Országos Rendőr-főkapitányság, Rendészeti Főigazgatóság, Közrendvédelmi Főosztály kiemelt főreferense, Fórizs Sándor rendőr őrnagy ismertette a szolgálatparancsnokokkal szembeni szakmai elvárásokat a központi szakirányító szerv ellenőrzéseinek tükrében.

A szolgálatparancsnoki tevékenységgel szemben támasztott szakmai és vezetői elvárásokat Zahorecz Sándor rendőr ezredes, rendőrségi tanácsos, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese ismertette.

Karvai Norbert rendőr alezredes, a rendőrfőkapitányság Közrendvédelmi és Határrendészeti Osztály vezetője ismertette a szolgálatparancsnokok feladatait a rendkívüli események kezelésében, amelyet követően Tamás Gábor rendőr alezredes, rendőrségi tanácsos prezentációjában bemutatta a szolgálatparancsnokok irányító szerepét a Becske községben bekövetkezett lőfegyverhasználattal kapcsolatban.

A határon átnyúló üldözés jogszabályi hátteréről és a gyakorlati végrehajtás kapcsán kialakított együttműködés rendjéről tartott előadást Illés Attila rendőr alezredes, a Közrendvédelmi és Határrendészeti Osztály, határrendészeti és idegenrendészeti alosztályvezetője. Őt követte előadásával Osgyáni Zoltán rendőr alezredes, a Bűnügyi Igazgatóság Bűnügyi Osztály alosztályvezetője, aki az embercsempészek elfogása során a helyszínbiztosítási tevékenység specifikumait vázolta a sikeres bizonyítások érdekében.

A tartalmas napot Kiss Róbert rendőr ezredes az Országos Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztály, főosztályvezetője zárta, aki beszédében kiemelte a szolgálatirányító parancsnokok közterületi támogató és ellenőrző tevékenységének fontosságát.

A rendezvényen részt vevő szolgálatirányító feladatot ellátó kollégák hasznos tapasztalatokkal és ismeretekkel térhettek haza.

Helyi hírekNógrád Megyei Rendőr-főkapitányságrendőrség