2024.06.22, Szombat

Kerekes-Dancsok Regina elmondta: a Nagyboldogasszony főbúcsúra mintegy tízezer zarándokot várnak.

Ismertette: együttműködésbe kezdtek a Ferences Szegénygondozó Nővérek és a Mátraverebély-Szentkúton szolgálatot teljesítő ferences szerzetesek. A nemzeti kegyhely főbb búcsúin jelen lévő nővérek egy Meghallgatlak sátort állítanak föl a liturgikus térre, hogy azok a hívek, akik szükségét érzik, leülhessenek velük beszélgetni.

A rend 14 tagja közül Kinga és Lucia nővér vezeti a missziót, és többedmagukkal augusztus 13-án és 20-án egész nap (kivéve a szentmise idején) várják a rászorulókat.

Elmondásuk szerint egyre nagyobb számban mennek gyónni a zarándokok, de akkor nincs lehetőség hosszabb beszélgetésre, ezért vállalták azt a missziót, hogy leülnek meghallgatni őket. Egyesek a gyógyulásukhoz kérnek közbenjáró imát, mások konkrét segítségkéréssel keresik meg őket, vagy csak meghallgatásra vágynak.

Kerekes-Dancsok Regina elmondta, Nagyboldogasszony szombatján már kora reggel érkeznek zarándokok a nemzeti kegyhelyre, majd a háromnapos ünnep alatt folyamatosan  mennek gyalogosan, autókkal és buszokkal. Összesen körülbelül tízezren vesznek részt az ünnepi szentmiséken, a szombat éjjeli keresztúton vagy az éjszakai virrasztáson.

A Nagyboldogasszony főbúcsút augusztus 12-én, 13-án és 15-én tartják Szentkúton. Szombaton az ünnepi szentmise és a körmenet előtt koncertet ad a "Szeretet kútja" jordán keresztény kórus, 20 órakor kezdődik a "Kiáltás" imádság a nemzetért a Mária Rádió közvetítésében. A virrasztás és a keresztút után éjféltől tartanak szentmisét a megholtakért.

Vasárnap, a 11 órás misét Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek celebrálja. Ezen a napon véradást is szerveznek Szentkúton, így is segítve a rászorulókat.

Kedden, a főbúcsú napján a reggeli szentmise után az ereklyével foglalkozik a katekézis. Felföldi László pécsi püspök tartja az ünnepi szentmisét és vezeti a körmenetet, amely után megáldják a zarándokokat és kegytárgyaikat.

Helyi hírekSzentkútkatolikus egyház