Írásbeli dicséreteket adott át hétfőn délelőtt Szabó Sándor kormánymegbízott a Nógrád Megyei Kormányhivatal salgótarjáni, központi épületében. Az eseményen Kalocsai Péter főigazgató is gratulált az elismerésekhez.
Szabó Sándor az elismerések átadásakor azt mondta: az elmúlt évek számos rendkívüli helyzetet hoztak a mindennapi életünkben, erre a Nógrád Megyei Kormányhivatal munkatársai példás össze- és kitartással reagáltak.
– Olyan csapat élén állhatok immáron 12. éve, amely sikert sikerre halmoz. Siker többek között az, amikor nagyon nehéz és összetett külső körülmények hatásainak ellenére is stabil lábakon áll a hivatal. Az is siker, amikor ennek a nagy csapatnak a tagjai azt érzik, hogy a kormányhivatalhoz tartozni büszkeség, márpedig ezt tükrözik a közvetlen felettesek felterjesztései is – mondta a kormánymegbízott. Szabó Sándor ismertette: sok évtizedes pályaíveket és adott helyzetekben történő kiemelkedő helytállásokat egyaránt méltatnak az átadott elismerések.
A Nógrád Megyei Kormányhivatal vezetőjétől kormánymegbízotti írásbeli dicséretet vehetett át:
A hivatalban három évvel ezelőtt teremtették meg a belső elismerések hagyományát. Akkor 11, majd a múlt években egyaránt 22, ezúttal pedig 12 kormánytisztviselő vehette át az oklevelet és az amellé ajándékozott könyvutalványt.
Az első nagy csomópont építésével elkezdődött Debrecen keleti városrészének eddigi legnagyobb útépítési beruházása. Több szakaszban, összesen 10 kilométer hosszú közlekedési folyosót építenek meg.