Munkásságát a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével ismerték el 2000-ben.
A közelmúltban elhunyt Salgótarján egyik leghíresebb, ikonikus színművésze, Hollai Kálmán, akit Heiserként is ismerhettek a helyiek. Salgótarjáni színésztársai leggyakrabban Zsozsóként szólították - írja a Zenthe Ferenc Színház honlapja.
Salgótarjánban született, édesapja szobafestő volt, édesanyja házmester. Zenei általános iskolába járt, ahol oboázni és énekelni tanult. Már ötéves korában eldöntötte, hogy színész lesz. Tizenévesen, a Kohász Művelődési Központban működő társulatban, a Petőfiben már főszerepet játszott. Húsz évesen jelentkezett a kaposvári színházba, ahova énekes-táncos fiatalokat kerestek. A Füredi komédiások című darabban az Első úr szerepében cilinderben és frakkban, egy mondatnyi szöveggel került színpadra.
1969–1976 között a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja volt. Olyan produkciókban lépett színpadra, mint a Homburg hercege, a Kurázsi mama, a Tarelkin halála és a Szerelem.1973–1977 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt Kazán István osztályában.
1976–1979 között, illetve 1993 óta a Fővárosi Operettszínház tagja volt, melyet 1998-tól Budapesti Operettszínházra neveztek át. Itt kapta Fényes Szabolcstól a Hollai művésznevet, amelyet szívesen használt. Amikor 1976-ban átvette Latinovits Zoltán elárvult szerepét Fényes Szabolcs és Békeffi István A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak című operettjében, minden újság vele foglalkozott.
1982–1986 között a Szegedi Nemzeti Színház színművésze volt. 1986–1993 között a kecskeméti Katona József Színházban játszott. Játszotta Puzsér szerepét Molnár Ferenc A doktor úr című vígjátékában, A fizikusok című Dürrenmatt-drámában Einsteint alakította, s dolgozhatott 1990-ben a Háromgarasos operában is.
Több filmben is emlékezetes alakítást nyújtott, többek között az 1978-as Illetlenekben is. A szocializmus idején elnökségi tag volt a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetségében; a rendszerváltás után részt vett a Lunge Drom nyári olvasótáboraiban, 2001-től pedig műsort vezetett a Rádió C-ben.
Munkásságát a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével ismerték el 2000-ben.
Salgótarjánban 2014-ben Hollai 65 címmel sikeres önálló előadói estet tartott, amelyen fia Ádám, és lánya Anna is jelen voltak; még ebben az évben bekapcsolódott a Kegyenc című dráma próbáiba, de betegsége miatt a próbákat nem tudta végigvinni. 2015-ben egy hirtelen szembetegség miatt végleg visszavonult, színházközeli önkéntesek segítették életét.
Hollai Kálmán egy héttel 73. születésnapja előtt lépett fel az örök színpadra.
Négy régi ház helyén többszintes, többfunkciós épület készül a Pest vármegyei város szívében. Az épületkomplexumban képtár, kereskedelmi és szolgáltató terek, valamint új lakások kapnak helyet.