Minden ember által érinthető felületet fertőtlenítenek az iskolákban.
A Magyar Honvédség 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár katonái Jász-Nagykun-Szolnok, Heves és Nógrád megyében végeznek fertőtlenítést. A munkák a Magyar Honvédség operatív csoportjának ütemterve alapján zajlanak az őszi szünet alatt.
Az MTI híre szerint a katonák korábban Egerben voltak már és mennek is még, miként Tiszaföldváron is végeznek majd fertőtlenítést. Jelenleg a szolnoki Kassai Úti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolát fertőtlenítik.
Pécsvárady Szabolcs ezredes, megbízott dandárparancsnok elmondta: magas alkoholtartalmú szerrel dolgoznak a katonák. Minden ember által érinthető felületet fertőtlenítenek, a szer hatása a következő igazolt fertőzésig kitart. Alapos szellőztetés után ismér használható az épület.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.