2024.03.28, Csütörtök

Mátraverebély is csatlakozik az emlékhelyek napjához

mti

2020.08.09. 09:10

A rendezvényt május második szombatján szokták megtartani, idén azonban a koronavírus-járvány miatt augusztus végére, a mohácsi csata évfordulójára helyezték át.

Hirdetés

A hagyományoktól eltérően idén augusztus 29-én rendezik meg az Emlékhelyek napját országszerte 60 nemzeti és történelmi emlékhely 70 helyszínének programjaival.    

Az Emlékhelyek napját hagyományosan május második szombatján szokták megtartani, idén azonban a koronavírus-járvány miatt augusztus végére, a mohácsi csata évfordulójára helyezték át - emlékeztetett a rendezvénysorozat pénteki budapesti sajtótájékoztatóján a Nemzeti Örökség Intézetének (NÖRI) főigazgatója.   

Radnainé Fogarasi Katalin hozzátette, hogy a járványhelyzetre figyelemmel lesznek az új időpontban is, és mindenben követik az aktuális egészségügyi előírásokat. Idén először adják át az Emlékhelyek díját, és minden résztvevő emlékhely készül családbarát programokkal, a rendezvények jelentős része ingyenes lesz - közölte.   

Elmondása szerint az eseménysorozathoz csatlakozik az idén nemzeti emlékhellyé nyilvánított Győr, Máriapócs és Mátraverebély is.   

A mohácsi csata évfordulójára emlékezve számos programmal készül a mohácsi nemzeti emlékhely: a látogatók többek között hagyományőrző bemutatókon, régészeti előadásokon vehetnek részt.   

Az Országházban és a Kossuth téren vezetett séták és koncert várja az érdeklődőket, látogatható lesz a Ludovika főépülete és felújított lovardája, és a budai Várnegyed intézményei is számtalan programmal vesznek részt az Emlékhelyek napján.   

Radnainé Fogarasi Katalin kiemelte a NÖRI saját szervezésű programjait: a Fiumei úti Nemzeti sírkertbe, a Rákoskeresztúri Új köztemetőbe és a Salgótarjáni utcai zsidó temetőbe is várják a közönséget.   

Egész napos programmal készül az egri vár, Esztergomban idén először a bazilika is bekapcsolódik a rendezvénysorozatba, Székesfehérváron a Romkertben tartanak antropológiai, régészeti és restaurátori témájú foglalkozásokat, előadásokat, a szigetvári várban családi kincskeresés lesz, a debreceni református nagytemplomban pedig orgonazene és családi programok várják majd a betérőket - közölte Radnainé Fogarasi Katalin.   

Az Emlékhelyek napjának megnyitóját idén a pákozdi nemzeti emlékhelyen tartják. Görög István, az emlékhely vezetője kiemelte, hogy a pákozdi csatamező az 1848-49 szabadságharc egyik legismertebb helyszíne, amely 2002-től nemzeti emlékhely és katonai emlékpark, mára a hazafias és honvédelmi nevelés fontos színhelyévé vált. Augusztus 29-én bemutatók, kiállítások, interaktív foglalkozások hívják fel a figyelmet a honvédelem és a béke megőrzésének fontosságára - mondta el Görög István.   

A programok teljes listája a http://emlekhelyeknapja.hu honlapon böngészhető.

Helyi hírektörténelemmagyarságMátraverebély