2024.03.28, Csütörtök
A kormánnyal közösen működtetné színházát Salgótarján
Illusztráció

A kormánnyal közösen működtetné színházát Salgótarján

3100.hu

2020.03.05. 10:57

A közgyűlés elé került javaslat szerint a színház bevételeinek jelentős része volt állami támogatás tavaly.

Hirdetés

A Zenthe Ferenc Színház önkormányzati és állami közös működtetését kezdeményezi a megyeszékhely vezetése, melyről közgyűlési ülésen hozott döntést.

Mint az a kapcsolódó előterjesztésből kiderül: a vonatkozó törvények 2019 végi módosítása szerint önkormányzati fenntartású színház működtetéséhez szükséges forrásokat az adott önkormányzat a saját költségvetéséből biztosítja, vagy közös működtetésre irányuló kérelmet nyújthat be a kormánynak. A közgyűlés elé került javaslat szerint a színház bevételeinek jelentős része volt állami támogatás tavaly, 100 millió forintot jelentett a kiemelt színházzá minősítés.

Ilyen konstrukcióra, támogatásra a módosított törvény a közös működtetés esetén ad lehetőséget, ezt fogja kérvényezni az önkormányzat a döntés értelmében. Czene Gyula önkormányzati képviselő a napirend tárgyalásakor azon reményét fejezte ki, hogy a kormány méltányolni a fogja a Zenthe Ferenc Színház megyén, illetve határon belüli és határon túli missziós szerepét is, hiszen a társulat ebben az évadban eddig közel 30 helyszínen játszott salgótarjáni székhelyén kívül.

Helyi hírekSalgótarjánZenthe Ferenc Színházszínházkultúra