2020.09.22, Kedd

Hirdetés

A kábítószer-fogyasztás és az iskolai erőszak veszélyeivel ismerkedhettek meg a diákok.

Hirdetés

Balassagyarmaton, a Mikszáth Kálmán Szakközépiskola és Szakiskola épületének dísztermében tartottak drogprevenciós napot a diákoknak a szakemberek.

A Balassagyarmati Önkormányzat, a Balassagyarmati Rendőrkapitányság, a Balassagyarmati Fegyház és Börtön, továbbá a Nógrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége szervezésében megtartott rendezvényen több, mint száz diák vett részt.

A rendezvényt Medvácz Lajos, Balassagyarmat polgármestere nyitotta meg. A rendezvényen a Balassagyarmati Fegyház és Börtön vezetője, Dr. Budai István büntetés-végrehajtási dandártábornok és a Balassagyarmati Rendőrkapitányság vezetője, Csík Csaba rendőr alezredes is részt vett.

A rendezvényen a diákok a Balassagyarmati Fegyház és Börtön fogvatartottjainak előadását láthatták, akik ezt követően interaktív előadáson mutatták be életútjukat és annak tapasztalatait. A résztvevőknek a szakemberek széleskörű tájékoztatást adtak a kábítószer-fogyasztás kockázatáról, az iskolai erőszakról, illetve ezek büntetőjogi következményeiről is. A rendezvény Dr. Zacher Gábor főorvos előadásával zárult.

Helyi hírekBalassagyarmatdrogprevencióBalassagyarmati Fegyház és Börtönkábítószer-fogyasztásiskolai erőszak