2024.10.06, Vasárnap

Salgótarján lehet az új ingatlanbefektetési slágerterület

OTP Ingatlanpont

2018.01.04. 13:53

Nógrád megye és székhelye, Salgótarján is elkezdett felfelé kapaszkodni az ingatlanpiacon. Szinte az egyetlen nagyváros volt, ahol az elmúlt években estek az árak. Még mindig olcsók a lakások, de látva a tendenciát, nem lesz mindig így.

A tavalyi első három negyedév forgalmi adatait feldolgozó, legfrissebb OTP Lakóingatlan Értéktérkép szerint a salgótarjáni ingatlanárak, hosszú évek óta először, emelkedni kezdtek. A megyeszékhelyek között ugyan még mindig itt az egyik legalacsonyabb a növekedés, de a 10 százalékhoz közelítő érték így is látványos változás a tavalyi év mínusz 2 százalékához képest. Egy négyzetméter átlagára még mindig Salgótarjánban a legalacsonyabb az országban, nem éri el a 100 ezer forintot, azonban ez egyre többek kedvét hozza meg, hogy itt fektessenek ingatlanba.

 

„Az elmúlt évben a salgótarjáni piacon egyre több az adásvétel és az árak is elkezdtek felfelé kúszni. Ma egy átlagos lakás 1-1,5 millió forinttal kerül többe, mint 5 évvel ezelőtt, bár még nem érte el a válság előtti árszintet”– mondta Miklós Zoltánné, az OTP Ingatlanpont salgótarjáni irodavezetője. „Az árnövekedésben nagy a különbség a belváros és a lakótelepek között, míg előbbinél 20-30 százalékos emelkedés is tapasztalható, addig a panelházak esetében ez csupán 5 százalék körüli.”

 

A nagy eltérésnek az az oka, hogy Salgótarjánban még nem indult nagyszabású panelprogram, így ezen lakások népszerűsége növekszik látványosan. Kevés az új lakás, bár a befektetők lassan megláthatják a lehetőséget a városban. A megyeszékhelyre – elsősorban a kedvező árak miatt – egyre többen költöznek be, sőt a Pest megyei agglomeráció drágulása miatt megjelentek az innen ingázók is. A befektetők figyelme is elkezdett az eddig mostohagyerekként kezelt város felé fordulni, sokan vásárolnak lakást a bérbeadásból vagy áremelkedésből fakadó haszon reményében.

 

„Elképzelhető, hogy Salgótarján lesz a következő évek befektetési slágere, mi már ma is látunk nagyon gyorsan megtérülő vásárlási lehetőségeket az itteni piacon” – jelezte az irodavezető.

 

Salgótarjánon kívül Nógrád megye más települései is egyre népszerűbbek, Balassagyarmat ingatlanpiaca szintén élénkülni látszik. A táj szépsége sokakat megfog, jellemző, hogy a városi környezetből kiszabadulni vágyók felújítandó parasztházakat vesznek kisebb falvakban és újjá varázsolják őket. Népszerű Bánk és Hollókő környéke, itt már egyre nehezebben találni jó vételnek számító ingatlant.

 

GazdaságSalgótarjánNógrád megyeingatlanpiac