2024.12.03, Kedd
Nagy, szép és méltó feladat előtt áll Salgótarján
Fekete Zsolt facebook

Nagy, szép és méltó feladat előtt áll Salgótarján

mti

2017.03.24. 12:21

A város vezetői elszántak a Modern Városok program keretében vállalt feladatok mielőbbi végrehajtásában, a jövő héten már elkezdődik az ütemezés.


A salgótarjániaknak az az érdekük, hogy a város ne pártpolitikai csatározások színhelye legyen, hanem ténylegesen el tudjon indulni a fejlődés útján, ezért a fejlesztési csomagot is a kormánnyal és a helyi ellenzékkel együttműködésben dolgozták ki.


Fekete Zsolt polgármester ma tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy 2014-ben, amikor a baloldali koalíció átvette a település vezetését, felmérték a lakossági igényeket, a város lehetőségeit, az üresen álló épületek elképzelhető funkcióit, a kitörési pontokat. Ezek alapján dolgozták ki a Modern városok program elemeit, majd 2016 májusától több kormányzati egyeztetés előzte meg a miniszterelnök szerdai látogatását és a megállapodás aláírását.


Úgy állították össze a csomagot úgy, hogy a város kiadásait csökkentse, a fejlesztések - főleg a turisztikai és gazdasági fejlesztések - megvalósulása bevételt generáljon, valamint újra hasznosuljanak az üres állami és önkormányzati ingatlanok, segítve a város fejlődését.


Szavai szerint "miniszterelnök úr nagyvonalúságából" több új elemmel bővült a program. Fekete Zsolt ezek között említette a várost elkerülő négysávos utat, a tervezettnél nagyobb uszoda, valamint új városközpont építését, az egyházi épületek felújítását, a Novohrad-Nógrád Geoparkhoz kapcsolódó régiós turisztikai beruházásokat, valamint azt, hogy az összes barnamezős "rozsdafolt" felszámolása mellett a kormányfő még szabad zöldmezős területek megvásárlását is lehetővé tette. 


A város huszonhét éve befektetői gondokkal, önfenntartási, költségvetési problémákkal küzd, ezért arra kérte a miniszterelnököt, a területek megvásárlása után kormányzati segítséggel irányítsanak a térségbe befektetőket, hogy új munkahelyek létesüljenek, az adók pedig gyarapítsák a várost - mondta a polgármester.
Addig azonban ameddig a fejlesztések bevételt generálnak majd, működési hiányokat kell évről évre orvosolni, ezért Orbán Viktor segítségét kérte a biztonságos működéshez, hogy megfelelő ütemben kezdhessék, vihessék végig a beruházásokat.
A tervezésekbe bevonják a megyei építész- és iparkamarát is. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy először a kereskedelmi és vendéglátóipari szakközépiskolát költöztetik át a Rákóczi iskola üresen álló, felújítandó épületébe, így megkezdődhet az új autóbusz-állomás és a parkolóhelyek kialakítása. Párhuzamosan épülhet a középiskola tankonyhája és megújulhat a volt Népjóléti Képzési Központ egyik szárnya, amiről a Salgótarjánban főiskolát indító Óbudai Egyetemmel egyeztetnek - ismertette Fekete Zsolt.

GazdaságSalgótarjánFekete ZsoltberuházásModern Városok Program