2024.03.28, Csütörtök

Elismerések Salgótarján legjobb sportolóinak

2016.02.20. 07:18

Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata a hagyományoknak megfelelően – immár 21. alkalommal – idén is elismerte a város legeredményesebb sportolóit és edzőiket.

Hirdetés

Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata a hagyományoknak megfelelően – immár 21. alkalommal – idén is elismerte a város legeredményesebb sportolóit és edzőiket.

Az önkormányzat a rendeletében meghatározottak szerint ítéli oda évente “Az Év Legeredményesebb Sportolója” és “Az Év Legeredményesebb Csapata” díjakat a tárgyévet megelőző év legeredményesebb ifjúsági lány, ifjúsági fiú, felnőtt nő és felnőtt férfi sportolóinak és legeredményesebb csapatának, “Az Év Szponzora” elismerő oklevelet és tárgyjutalmat, illetve különdíj is odaítélhető. Az Apollo Centrumban rendezett díjátadó ünnepségen Fekete Zsolt alpolgármester köszöntötte a díjazottakat, majd Dániel Zoltán alpolgármesterrel közösen adták át az elismeréseket.

Csak néhány név az elmúlt évek díjazottjai közül: Papp Ildikó, Koós Diána, Ajkler Zita, Pelyhe Dániel, Botos László, Király Kinga, Bakos Gergő, Bekecs Zsuzsa, Bogár Edina, Czene Zsuzsa, Csonka András, Miklós Péter, Serfőző Sándor, Varga Attila, Venyercsán László, Vertich Tamás. Ugye, ismerős nevek? És a felsorolás természetesen messze nem teljes…

 

2015. legeredményesebb sportolói:
Ifjúsági leány: Muzsnay Zsófia, úszó
Ifjúsági fiú: Oláh Gergely, ökölvívó.
Felnőtt nő: Goldmann Júlia, tájfutó.
Felnőtt férfi: Fehérvári Dániel, tájfutó.
Legeredményesebb csapat: Konecranes-Salgótarjáni KSE NB I/B-s férfi kosárlabda csapat.

A 2015-ös évben elért eredményei alapján az ifjúsági leány kategóriában különdíjat vehetett át Barta Luca öttusázó, az ifjúsági fiú kategóriában Torák Levente triatlonozó. 2015-ben az év szponzora a Reklám Press Magyarország Kft. lett.

forrás: salgotarjan.hu

Galéria

Helyi hírekSalgótarjánsportolóedző