2024.10.12, Szombat

Államkincstár értékesítési pont Balassagyarmaton is

2016.03.07. 12:34

Balassagyarmaton nyitott értékesítési pontot a Magyar Államkincstár Nógrád Megyei Igazgatósága. Ez Nógrád megyében már a második. Az ezen alkalomból tartott sajtótájékoztatón részt vett Balatoni Ildikó, az államkincstár pénzforgalmi elnökhelyettese, Balla Mihály országgyűlési képviselő, dr. Szabó Sándor megyei kormánymegbízott és Csach Gábor, Balassagyarmat alpolgármestere is.

A vendégeket, – közöttük dr. Szabó Ágnest, a balassagyarmati járási hivatal vezetőjét, Barna Jánost, a megyei közgyűlés alelnökét, a megjelent környékbeli polgármestereket – László Lídia, a kincstár Nógrád megyei igazgatója köszöntötte.
Balatoni Ildikó általános ismertetőjében elmondta: Pásztó után ez már a második értékesítési pont, amit rövid időn belül a „modern kincstár stratégia” részeként Nógrád megyében megnyitottak. Ennek fontos eleme az is, hogy a pénzforgalmi szolgáltatások területén meg kell újítani a szolgáltatói szerepkört: – Legfontosabb a termékek minél intenzívebb eljuttatása az ügyfelekhez, emellett a kincstár jelenlétének marketing kommunikációja. Az állampapírok ma a legbiztonságosabb befektetési formát jelentik Magyarországon, a termékek mögött mind kamat, mind tőkegarancia áll.
A pénzforgalmi szolgáltatások és a termékek, az állampapírok iránti érdeklődés érthető módon folyamatosan nőtt az elmúlt időszakban, a Magyar Államkincstár pedig, – az értékesítési pont megnyitásával is, – az igények legmagasabb szintű kiszolgálására törekszik. 
Kizárólag a kincstárnál vásárolható a 18 éves futamidejű Babakötvény: a gyermekük jövőjéről gondoskodó szülők ezzel hosszú távon is támogathatják a továbbtanulást, vagy a lakhatás megteremtését. Szólt az elektronikus szolgáltatások jelentőségéről, ami mind az internetes, mind a call centeres ügyintézést lehetővé teszi. A számlanyitási procedúra az elektronikus ügyintézésnek köszönhetően lerövidíthető.
Dr. Szabó Sándor kormánymegbízott azzal kezdte: „vagyunk egy páran, akik nem a tőkepiaci feltételek között nőttünk fel.” Sok rossz tapasztalatra tehettek szert azok, akik a régebbi időszak pénzpiacain, eltérő feltételek mellett próbálták befektetni a pénzüket, a közelmúlt sem mentes a kétes esetektől…
– Ha az államnak adjuk a pénzünket, akkor az biztonságban van, az állam már csak nem fog csődbe menni, az állammal szemben fennálló követelések sem évülnek el – mondta. – Az állam azt is meg tudja mondani, hogy mi lesz tíz, vagy húsz év múlva. Aki az államkincstár befektetéseit választja, az nyugodtan alhat! – tette hozzá.
László Lídia az elhangzottakhoz végül hozzátette: Nógrád megyében az államkincstár jelenleg 2500 ügyfél pénzét kezeli, a befektetett összeg megközelíti a 7 milliárd forintot, ami a 2011-es adatokhoz képest napjainkra a duplájára nőtt.
A balassagyarmati ügyfélszolgálat – igazodva a piaci napokhoz, amikor sok környékbeli is a városba látogat – hétfőn és csütörtökön 8.00-tól 16.00, pénteken 8.00 és 12.00 óra között várja az ügyfeleket, a Rákóczi fejedelem út 13. szám alatt, a Projektek Házában. Készpénz befizetésére a helyszínen nincs lehetőség, csak elektronikus ügyintézésre, de ehhez is elég egyszer személyesen bejönni, a kifejlesztett alkalmazásoknak köszönhetően elektronikus úton, akár okostelefonon is lehetőség nyílik az ügyintézésre.

nmkh.hu/allamkincstar.gov.hu

Galéria

Gazdaságértékesítési pontBalassagyarmatÁllamkincstárProjektek Háza