2024.04.20, Szombat
Lóháton érkeznek a zarándokok Szentkútra

Lóháton érkeznek a zarándokok Szentkútra

2021.06.21. 10:00

A lovas zarándoklat Mátraverbély-Szentkút egyik leglátványosabb eseménye, ráadásul a lovasoknak egy olyan lelki élmény, amely a lóval való közös, olykor viszontagságos vándorlásról szól. Június 27-én lóháton, fogatokkal, szamarakkal, huszáröltözetben érkeznek a zarándokok a nemzeti kegyhelyre, hogy Szent László ünnepén áldást kérjenek állataikra, tevékenységükre.

Hirdetés

A katolikus nemzeti kegyhely évente 200 ezer zarándokot fogad az ország minden részéről. A buszos, autóval megtett vagy gyalogos zarándoklatok mind más élményt, tapasztalatot nyújtanak a látogatóknak, ahogy a lovas búcsú is, amely a nemzeti emlékhely egyik legkülönlegesebb eseménye, és nemcsak a látvány miatt. Az ideérkezők útja ugyanis ilyenkor nemcsak önmagukról szól, hanem hűséges társukról, annak szükségleteiről, olykor zabolátlanságáról is.

 

„A gyalogos vagy lovas zarándoklat önmagában is egy lelki élmény, hiszen a Jóisten áldása van rajta. Hozzánk egészen messziről is eljönnek, akár 40-50 km-t is gyalogolnak vagy lovagolnak. A fizikum és a szellem igénybevétele pedig már önmagában gyümölcsöt terem. Gondoljunk csak az El Camino-ra, mennyien járnak oda lelki elmélyülésért” – mondta Orosz Lóránt kegyhelyigazgató.

 

A vasárnapi búcsúra közel 50 zarándok érkezik lovával, akik többnyire 1 napi járásra, 50-60 kilométeres körzetből: a Karancsból, a Jászságból, Szécsényből, Pásztóról lovagolnak az út elején tett személyes felajánlásért és az áldásért.

A 11.00 órás szentmisét a közös bevonulás után Mohos Gábor Esztergom-budapesti segédpüspök mondja, aki a szertartás végén Szent László ereklyéjével áldja meg az egybegyűlteket.

AktuálisMátraverbélySzentkút