A napokban megkezdődött a salgótarjáni Bem úton álló egykori Köjál-épület felújítása a Nógrád Megyei Kormányhivatal beruházásában. A munkálatokra nettó 668 millió forintot fordít a hivatal, az összeget a kormány a hazai költségvetésből biztosítja.
A kormányhivatal épületeinek elsősorban energetikai célú, több éve zajló felújítási projektjében eddig hét ingatlant modernizáltak, ebből négy Salgótarjánban található – közölte a Nógrád Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott. Dr. Szabó Sándor ismertetése szerint a salgótarjáni Megyeháza kivételével ezek a beruházások jellemzően kisebb kormányhivatali ingatlanokat érintettek. Kiemelte: kormányzati támogatás felhasználásával Balassagyarmat után most Salgótarjánban is megvalósulhat a járási hivatal integrációja egy nagyobb ingatlan újbóli használatba vételével.
– Balassagyarmaton 2018-ban a város egyik tekintélyes épülete újult meg a kormányhivatal beruházásában. Az Ady Endre úton a helyi védettség alatt álló, Kotsis Iván tervei alapján 1928-ban épült háromszintes, 3500 négyzetméteres épületben, az egykori csendőrpalotába, későbbi határőrségi központba költözött számos szervezeti egységünk. Salgótarjánban is egy ehhez hasonlóan grandiózus beruházás indult el, a megyeszékhelyen egy teljesen más karakterű, de szintén hosszú ideje kihasználatlan ingatlannak ad újra funkciót a területi közigazgatás. A Bem úti, egykori Köjál-épületen végzünk teljes körű felújítást, a beruházás a napokban elindult. A Salgótarjáni Járási Hivatal működése hatékonyabbá válik az új helyszínen, de városképi szempontból is előrelépés lesz az, hogy az enyészetet az esztétikum váltja egy forgalmas területen – hangsúlyozta dr. Szabó Sándor.
Az évtizede üresen álló ingatlan a 60-as években épült, a felújítással érintett alapterület több mint 1600 négyzetméter. A pinceszinten irattárat és raktárakat, a földszinten ügyfélfogadó tereket, a két emeleti szinten pedig irodákat alakítanak ki. A beruházás teljes körű felújítást jelent, érintve az épület elektromos, fűtési, víz- és szennyvízhálózatát. A kor követelményeinek megfelelően elvégzik a teljes körű akadálymentesítést, a lapos tetőre pedig napelemek kerülnek.
A Nógrád Megyei Kormányhivatal igazgatója ismertette: az ingatlan mintegy száz kormánytisztviselő munkahelye lesz a jövőben. Dr. Tőzsér Zsolt tájékoztatása szerint az új központ a Salgótarjáni Járási Hivatalnak ad majd otthont a 2022 első hónapjaira tervezett beköltözés után, ugyanakkor a legtöbb állampolgár által felkeresett kormányablak és a foglalkoztatási osztály eredeti, megszokott helyükön maradnak.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.