2021.02.28, Vasárnap
Ágacska köszönti a Karácsonyt
Zenthe Ferenc Színház

Ágacska köszönti a Karácsonyt

Zenthe Ferenc Színház

2020.12.07. 08:45

Rendhagyó módon, online mutatja be legújabb zenés mesejátékát a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház. Csukás István Ágacska című zenés mesejátékának premierjét 2020. december 26-án délelőttre időzítette a teátrum, az egész családnak – gyermekeknek, szülőknek, nagyszülőknek – közös programot kínálva. A mesejátékot Kökényessy Ági rendezi.

Hirdetés

Ez év elején vettünk végső búcsút Csukás Istvántól, az Ágacska írójától, ez az egyik oka, amiért az önmagát kereső kis faágról és állatbarátairól szóló mesére esett a salgótarjáni színház választása.

- Amióta tanítok, azt látom, hogy ebből a meséből rengeteget tanulhatnak a színészek. Szeretem ezt a történetet, minden rezdülését ismerem, s emiatt pontosan tudom azt is, mit szeretnék viszontlátni a színpadon – mondta el Kökényessy Ági, aki korábban maga is játszotta a darabból előbb a pösze egér, majd a folyton nevető béka, illetve a kancsal kacsa szerepét is. - Az állatkarakterek emberi tulajdonságokkal mesélik el a történetet, így sokszínűek lehetnek benne a színészek is. Az Ágacska egy nagyon jól megírt darab, ha Csukás István még köztünk lehetne, akkor is ezt a darabot választanám. Kiváló dalocskák is színesítik, amiket gyönyörűen hangszerelt Darvas Ferenc, s úgy látom, hogy az öt színész, Simon Kata, Hege Veronika, Bocskai Virág, Móczár Bence és Kecskés Alexisz is kedvelik a munkát.

S hogy hogyan reagálja le a szakma, hogy meséket is rendez? Nos, elmondása szerint egy gyermekdarab talán még nagyobb odafigyelést és pontosságot igényel, mert a fiatal közönséget nem lehet becsapni, csak minőségi munkával lehet lekötni. Márpedig érdemes idejekorán megszerettetni a színházat velük, hiszen a jövő közönségének építésén dolgoznak.

Az Ágacska története egy fáról lehullott kis ágról szól, aki elkezdi keresni, ki is ő valójában? Felfedező útja során barátságot köt a kancsal kacsával, a folyton nevető békával és a pösze egérkével, s együtt keresik a válaszokat és megoldásokat – persze ki-ki a saját problémájára.

- Talán ez a legfőbb mondanivalója ennek a mesének: önmagunk és mások szeretete, s hogy ne féljünk a hibáinktól, a hátrányainktól, mert mindenre van valamilyen megoldás, ha szembe merünk vele nézni. Szereplőink is a megoldást keresik, a problémát átfordítják feladattá, még ha közben persze bennük is van a félelem. Ettől van mondanivalója a gyermeknek, a szülőnek és akár a nagyszülőnek is – mondta a darabot rendező Kökényessy Ági. - Remélem, a december 26-i online premieren is szívükbe zárják a történetet, s bízom benne, hogy hamarosan testközelből is megismerhetik a darabot a gyermekek, hiszen a minimális díszlet lehetővé teszi, hogy a művelődési házak mellett akár óvodákban, iskolákban, vagy szabad téren is játszható legyen – zárta szavait a Zenthe Ferenc Színház művésze.

Csukás István Ágacska című előadásának online premierje 2020. december 26-án, szombaton 10.00 órától lesz, a megtekintéshez szükséges linket a színház honlapján és facebook-oldalán is megtalálják majd a legkisebbek és szüleik.

AktuálisZenthe Ferenc SzínházÁgacska