2024.10.16, Szerda
Megkezdődött Nógrád megyében a csoportos tesztelés
A kép illusztráció - Nógrád Megyei Kormányhivatal

Megkezdődött Nógrád megyében a csoportos tesztelés

Nógrád Megyei Kormányhivatal

2020.11.24. 10:22

Pénteken Nógrád megyében is megkezdődött a szociális intézmények dolgozóinak tesztelése, hétfőn pedig az iskolákban, óvodákban, bölcsődékben és az egészségügyi intézményekben is elindult. A részvétel önkéntes, de mindannyiunk közös érdeke, hogy az érintettek éljenek a lehetőséggel – hangsúlyozta a Nógrád Megyei Kormányhivatal vezetője.

Dr. Szabó Sándor ismertette: 26 tesztelési egység, 110 nógrádi településen, 250 nevelési, oktatási intézményt keres fel. A kormánymegbízott tájékoztatása szerint a gyorstesztekkel a nógrádi bölcsődék, óvodák és iskolák 3700 munkavállalójának vizsgálatára készültek fel. A tesztet két-két orvostanhallgatóból, adminisztrátorból és sofőrből álló egységek végzik.

 

A kormánymegbízott köszönetet mondott a lebonyolításban résztvevő kormányhivatali dolgozókon túl azoknak az egyetemista fiataloknak is, akik vállalták, hogy segítséget nyújtanak a tesztelésben. Dr. Szabó Sándor kiemelte: az orvostanhallgatók, egészségügyi felsőoktatásban tanuló fiatalok néhány kivételtől eltekintve nógrádiak, szülőföldjük iránti elkötelezettségüket is mutatja az, hogy jelentkeztek a feladatra.

 

Az orvos- vagy egészségtudományi egyetemi hallgatók átlagosan kéthetes gyakorlati tevékenysége a félévbe beleszámít és ezért fizetést kapnak. Részvételükkel maguk is segítik a járvány elleni védekezést és az egészségügyi dolgozók tehermentesítését. A vizsgálat szervezését a kormányhivatal végzi, biztosítva a szükséges gépjárműveket, a teszteket, a résztvevők számára a személyi védőeszközöket, a teljes ellátást és igény szerint a szállást. A védekezésbe bevont egyetemisták ingyenesen utazhatnak a közösségi közlekedési eszközökön a veszélyhelyzet ideje alatt; őket munkanapokon napi 5000 forint adómentes díjazás illeti meg.

 

Nógrád megyében pénteken kezdődött meg 18 szociális intézmény 28 telephelye összesen 980 munkatársának tesztelése. A vizsgálatokat a szociális és egészségügyi intézmények saját maguk végzik el a kormányhivatal által biztosított gyorstesztekkel.

AktuálisNógrád Megyei KormányhivatalKoronavírustesztelés