A létesítményben ezután 21. századi körülmények között figyelhetik meg az érdeklődők, mi történik egy-egy művel, miután a múzeumba kerül a csomagolástól a műtárgyfotózásig. A diákok maguk is részt vehetnek ebben a folyamatban, kipróbálhatják például a műtárgyfotózást.
Az uniós források segítségével megvalósult beruházást kedden adták át ünnepélyes keretek között.
A felújítás után könnyebben hozzáférhetővé válnak a múzeum képzőművészeti gyűjteményének ki nem állított darabjai is.
Az újonnan kialakított, vetítővászonnal is felszerelt oktatótér pedig egyben galéria is lett, ide rendszeresen terveznek majd fotókiállításokat.
A KÉSZ Csoport kivitelezi a Flex autóelektronikai fejlesztését, mely a ZalaZONE-nal együttműködésben valósul meg.