2024.04.20, Szombat
Elfogadták Salgótarján idei költségvetését
lechnerkozpont.hu

Elfogadták Salgótarján idei költségvetését

mti

2019.02.22. 10:56

Elfogadták Salgótarján 15,2 milliárd forint főösszegű költségvetését csütörtökön. A megyei jogú városban idén mintegy 8 milliárd forintot szánnak beruházásokra és felújításokra.

Hirdetés

Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere elmondta, a 15 milliárd 241 millió forint 6,5 százalékkal alacsonyabb a múlt évi tervnél. 
Úgy összegzett, hogy a nagy ellátási feladatokhoz szükséges források rendelkezésre állnak, az intézmények vezetőivel szemben pedig erőteljes elvárás a költségvetési fegyelem betartása, a költséghatékony gazdálkodás.
Jelentős fejlesztéseket terveztek, amelyek biztosítják a város megnyugtató fejlődését és az önkormányzati vagyon gyarapodását. Fekete Zsolt elmondta, az összeg tartalmazza az európai uniós forrásból és a Modern Városok Program keretében megvalósuló fejlesztéseket, 6,9 milliárd forint összegben.

A város - tíz éves futamidejű hitelekből álló -adósságállománya január elsején 508 millió forint volt, tartalékként 379 millió forint szerepel a költségvetésben.

 

Az ellenzéki Fidesz-KDNP frakció nevében Turcsány László frakcióvezető kiemelte, a hitel mértéke azt mutatja, hogy átgondolatlan a források felhasználása, és tekintettel a választási évre, választási költségvetés készült. 
Nem tartják reálisnak az adóbevételből várt 300 milliós többletet. Turcsány László úgy fogalmazott, hogy a fejlesztéseket támogatják, de a hiteltörlesztést és a gazdasági stagnálást nem.

 

A vitában Fekete Zsolt szólt arról, hogy sokkal nagyobb bevétellel rendelkező városok kénytelenek lemondani TOP-os fejlesztésekről, amit Salgótarján nem tehet meg, mert ha bizonyos fejlesztések elmaradnak, nem megy a városba befektető, a beruházásokhoz pedig hitel is kell.

Dániel Zoltán alpolgármester arra emlékeztetett az ülésen, hogy 2006-ban 1,2, 2011-ben 1,9 milliárd forint volt az akkori önkormányzatok hitele, és azt is megemlítette, hogy a megyei jogú városok sorában Salgótarján rendelkezik a legkevesebb adóbevétellel. 

A fejlesztések között sorolta a térfigyelő rendszer és az óvodai focipályák bővítését, a közvilágítás korszerűsítését, a bérlakások, sportlétesítmények felújítását.
Ezek mind azt szolgálják, hogy a salgótarjániak élete kicsit komfortosabb legyen, kicsit jobban érezzék magukat  a városban - mondta Dániel Zoltán.

Salgótarján idei költségvetését nyolc igen szavazattal, négy ellenében, egy tartózkodás mellett fogadták el.

AktuálisSalgótarjánköltségvetés