2024.10.06, Vasárnap

Nagyon kevesen igénylik Nógrádban a CSOK-ot

mti

2018.04.03. 08:54

Az indulás, 2016 januárja óta 11,2 milliárd forint összegű családi otthonteremtési kedvezmény támogatást folyósított a K&H az ügyfeleinek - közölte a pénzintézet annak kapcsán, hogy könnyebbé vált a csok támogatások igénylése március 15-től.

Március 15-től az egyik legfontosabb változás, hogy az igénylőknek nem kell minden szükséges igazolást beszerezniük, elég csak nyilatkozniuk arról, hogy jogosultak a támogatásokra. Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára ez év március elsején elmondta: a családi otthonteremtési kedvezménnyel 68 ezer családnak, nagyságrendileg 270 ezer embernek mintegy 190 milliárd forinttal tudtak eddig segíteni az otthonteremtésben.

A K&H banknál 2016 eleje óta több mint 4500 igénylő kapott a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) keretében támogatást, egy-egy érintett átlagosan 2,43 millió forinthoz jutott. A banknál 10-ből 6 igénylés használtlakás-vásárlásra szól, az összegek alapján pedig a lakás- és házépítés áll az első helyen, 50 százalékos aránnyal.

 

Az országon belül a budapestiek és a Pest megyeiek a legaktívabbak a csok-igényléseket tekintve: az igénylések 14-14 százaléka érkezett ezekből a térségekből és a támogatási összeg szerint is a főváros és Pest megye áll az élen. A legkevesebb csok-igénylés Tolna, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyéből érkezett, az összes igénylés 3,  2 és 1 százaléka.

A K&H Bank tavaly összesen 104 milliárd forint jelzáloghitelt nyújtott lakossági ügyfeleinek, ami 32 százalékos emelkedés éves összevetésben. Ennek eredményeként 2016 vége óta a K&H csoport részesedése a lakossági jelzáloghitel-piacon 14,7 százalékra nőtt a múlt év végére.

 

A pénzintézet azt is közölte: a mobilbankos alkalmazását aktívan használók száma idén február végén mintegy 130 ezer volt, ami 260 százalékos növekedés éves összevetésben, a bank szakemberei az idei év végére már 180 ezer mobilbankos felhasználóra számítanak, mindezzel együtt a mobiltárcás forgalomban is növekedés várható.

AktuálisNógrád megyeCSOK